Eredeti cím: SYRIANA Kiadó: WARNER BROS. – FORUM HOME ENTERTAINMENT HUNGARY Rendezte: Stephen Gaghan Főszerepben: George Clooney, Matt Damon, Jeffrey Wright, Chris Cooper, William Hurt, Tim Blake Nelson, Amanda Peet, Christopher Plummer Film: George Clooney a sötét múlt (Good Night, And Good Luck.) mellett 2005-ben a sötét jelen (Sziriana) filmvászonra vitelét is fontosnak tartotta, igaz, míg az első filmnek rendezője, társírója és szereplője volt, addig az utóbbinak „csak” Oscar-díjas szereplője (legjobb férfi mellékszereplő) és executive producere. A forgatókönyv megírását ráhagyta a Trafficért a legjobb forgatókönyv Oscar-díját elnyert Stephen Gaghanre, aki most is hasonló szerkesztési elvet alkalmazott (több történetszál fut egyszerre, amelyek között ide-oda ugrálunk, és amelyek némelyike természetesen egymásba fonódik, gabalyodik), ezúttal viszont – az Elhagyatva után életében másodszor – a direktori székbe is ő ült. Hogy mennyire ezen múlt a végeredmény, nem tudjuk, mindenesetre a sztárszínészeket felvonultató Sziriana egyszerre túlzsúfolt és vontatott, és sajnos nem igaz az, amit a borítója állít,miszerint a „Sziriana már az első jelenetétől kezdve magával ragadja a nézőt, és lehengerlő intenzitása a film végéig fogva tartja.”Mivel a Szirianából hiányzik mondjuk a 70-es évekbeli politikai krimik izgalma, így nem igazán van kedvünk és erőnk követni az egyre bonyolódó történetet, hiába foglalkozik a film igen forró témával: az olajbiznisszel és azzal, ami mögötte van. A háttérben természetesen a végtelen és mindent átható korrupció áll, de ezt ugyebár eddig is tudtuk. Aki kíváncsi, hogy mégis mi a Sziriana sztorija, annak kedvéért megkíséreljük összefoglalni a lényeget: egy öbölállam reformer hercege a kínaiaknak adja a gázkitermelési jogokat, ami komoly csapást jelent a Connex nevű texasi energetikai óriásnak. A Connex azzal próbálja a veszteséget csökkenteni, hogy fúzióra készül egy jóval kisebb olajvállalattal, a Killennel, amely nemrég nyert kitermelési jogokat Kazahsztánban. A fúzió felkelti az Igazságügyi Minisztérium figyelmét is, amely vizsgálódni is kezd. Közben egy washingtoni jogi iroda azon fáradozik, hogy a fúzió rendben megvalósulhasson, a kínai üzlet viszont meghiúsuljon – a herceg háta mögött azt próbálják elérni, hogy az emír ne őt, hanem az öccsét válassza örököséül. Az amerikai kormány a CIA-n keresztül szintén a herceg likvidálásán fáradozik, és ezen a szálon egy veterán CIA-ügynökkel (Clooney) találkozhatunk, akit csúnyán elárulnak. És persze vannak illúziójukat vesztett olajmunkások is, akik a szélsőséges mozlim eszmék felé fordulnak, és készek öngyilkos merényleteket végrehajtani. Egyszóval a Szirianába mindent megpróbáltak belepréselni, ám igaza van a Variety kritikusának: ami egy minisorozatban akár működhetne is, az egy sima játékfilmben egyszerre túl sok és túl kevés.
Eredeti cím: A LOT LIKE LOVE Kiadó: BUENA VISTA – INTERCOM Rendezte: Nigel Cole Főszerepben: Ashton Kutcher, Amanda Peet Film: „Hol a határ barátság és szerelem között?”– teszi fel a kérdést a Szerelem sokadik látásra szinopszisa, ám a magunk részéről sokkal indokoltabbnak tartanánk annak firtatását, hogy hol a határ a korábbi művek általi ihletettség és a gátlástalan lopás, a plágium között. A Szerelem sokadik látásra ugyanis nem nevezi magát remake-nek, nem írják ki, hogy ennek és ennek a filmnek/könyvnek a nyomán, ennek ellenére súlyos Harry és Sally-lenyúlásról van szó, amelyhez még innen-onnan is összeszedtek további elemeket. Ha a végeredmény felülmúlná a források színvonalát, akár még bocsánatos is lenne a film alkotóinak bűne (elvégre pl. Shakespeare is nagy remake-elő volt), ám sajnos a Szerelem sokadik látásra sótlan és sületlen, a két főhős pedig többé-kevésbé teljesen érdektelen. Az egyikük még mindig a mamájánál lakó, ám nagy terveket dédelgető Oliver (Ahston Kutcher), a másikuk az első alkalommal afféle alternatív, vagány csajsziként színre lépő Emily (Amanda Peet), aki a repülőtéren jól kinézi magának Olivert, szeretkezik vele egy gyorsat a repülőgép vécéjében, majd miután a városban is eltöltenek egy kevés időt közösen, és megállapítják, hogy köztük nem lehet semmi, búcsút intenek egymásnak, hogy aztán az évek folyamán újra és újra találkozzanak – olykor szándékosan keresve egymást, olykor véletlenül –, és hogy – nem túl meglepő módon – mindenféle kitérők, más kapcsolatok, bukott vállalkozás stb. után szépen egymásra találjanak. A film brit rendezője, a Fűbenjáró bűnt és a Felül semmit jegyző Nigel Cole nem tudott túl sokat kihozni a meglehetősen gyenge forgatókönyvből és az erőtlen párbeszédekből: vannak ún. emberi pillanatok, igyekszik kissé idétlen főhőseit szerethetővé tenni, műfajon belül nagyjából képileg is rendben van a Szerelem sokadik látásra, ám hiányzik belőle az igazi vibrálás,a szellemesség és persze – ezt mondanunk sem kellene – az eredetiség.
Roland Emmerich, a Holnapután és A Függetlenség Napja rendezője egy minden eddiginél látványosabb és izgalmasabb akciófilmmel rukkolt elő, és lenyűgöző digitális trükkök sorozatával ejti bámulatba a nézőit.
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film