Eredeti cím: RUNNING WITH SCISSORS Kiadó: COLUMBIA TRISTAR – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Ryan Murphy Főszerepben: Annette Bening, Brian Cox, Joseph Fiennes, Evan Rachel Wood, Alec Baldwin, Gwyneth Paltrow Film: Nem vitás: rémes lehet, ha az ember apja alkoholista, az anyja költői babérokra törő mániás depressziós, akinek az önmegvalósítás fontosabb a saját gyerekénél, ezért hát fiát inkább átpasszolja pszichiáterének. Ennél is rémesebb, ha a mondott pszichiáter teljesen őrült, így például a székletét isteni üzenetnek tartja, a felesége kutyaeledelt majszol, az egyik lánya telepatikus úton a macskájával kommunikál, döntéseket pedig úgy hoz, hogy találomra rábök egy szóra a Bibliában, aztán kedve szerint értelmezi. És hiába érzi magát 13–14 évesen valaki homoszexuálisnak, az azért mégiscsak erős, hogy egy kattant felnőtt, a pszichiáter fogadott fia rögtön gyakorlatban is megmutassa, milyen az azonos neműek közötti testi szerelem. A legrémesebb azonban az, hogy mindez nem egy kissé zavart lelkű forgatókönyvíró fantáziájának a szüleménye, hanem Augusten Burroughs tényleges gyermekkora a 70-es évekből! Burroughsnak nyilván szüksége volt rá, hogy traumatikus emlékeit kiírja magából, a könyv állítólag érdekes olvasmány is, a film nézése közben azonban nem éreztük azt, hogy a mozgóképes változatnak is mindenképpen meg kellett volna születnie, hiába rendezte a Kés/Alatt kitalálója, Ryan Murphy, és hiába elsőrangúak benne a színészek: mindenekelőtt az Augusten anyját alakító Annette Bening, de az Augustent megformáló Joseph Cross, a pszichiáter, dr. Finch bőrébe bújó Brian Cox,a feleséget játszó Jill Clayburgh, valamint Gwyneth Paltrow és Evan Rachel Wood is – utóbbiak a pszichiáter lányainak szerepében. Az alapvető probléma az, hogy Ryan direktori debütálása leginkább csak különc figurák és szürreális helyzetek kirakodóvására, de az egész nincs rendesen megalapozva és nem áll össze – mondhatni, a film ugyanolyan szétesett és diszfunkcionális, mint Augusten élete volt egykoron. Az erőteljes jeleneteket (mert azért van pár) és a színészi alakításokat jegyezzük meg, a filmet mint egészet pedig felejtsük el – bár gyanítjuk, ez utóbbi magától is menni fog.
Eredeti cím: BEING JULIA Kiadó: INTERCOM Rendezte: Szabó István Főszerepben: Annette Bening, Michael Gambon, Tom Sturridge, Jeremy Irons, Shaun Evans, Bruce Greenwood Film: Szabó István legtöbb filmjében egyén és történelem viszonyát vizsgálja, folyamatosan keresve a választ, hogy az egyén mennyire van kiszolgáltatva a politikának, de ezúttal kitérőt tett: W. Somerset Maugham Színház című regényéből, amelyet Ronald Harwood (A zongorista, Szembesítés) adaptált, színházi környezetben játszódó vígjátékot készített. A színházi környezet és művészek körében játszódó történet persze nem új (gondoljunk csak pl. a Mephistóra, a Találkozások Vénusszal-ra vagy a Szembesítésre), de sok más viszont igen: az, hogy az 1930-as években járunk, leginkább csak a díszletek szempontjából lényeges, az, hogy létezik politika és történelem, most nem különösebben számít, most a szerelem, a szerelmi taktikázás, a szerelmi bosszú és persze a (szín)játék áll a középpontban. Ősi témák ezek, amelyekről a Csodálatos Júlia ugyan nem mond sok újat, mégis leköti a figyelmet, mert Szabó lenyűgöző könnyedséggel és eleganciával vezeti elő a történetet, a színészek pedig – élükön az alakításáért Oscar-díjra elölt Annette Beninggel – kitűnőek. A történet főhősnője, Julia Lambert (Bening) ünnepelt londoni színésznő, aki mikor épp kezdené úgy érezni, hogy kimerült és elfásult már, beleszeret egy nála sokkal fiatalabb amerikai férfiba (Shaun Evans). Julia a szerelemtől szabályszerűen újjászületik, kivirágzik és eufórikus hangulatba kerül, ám Tom hamarosan már egy korban hozzáillő ifjú naivának csapja a szelet, és nem szégyell Juliánál protekciót keresni a lánynak. Julia természetesen bosszút esküszik, ám mivel az életében is folyamatosan szerepeket játszik, sem Tom, sem a lány, sem Julia a lányt szintén elcsábító férje (Jeremy Irons) nem sejt semmit – egészen az édes bosszú pillanatáig.
marRIADÓ, FÖLDLAKÓK! Már így is lehet, hogy túl késő. Támad a Mars! – Tim Burton (Batman, Beetlejuice) pedig őrülten mulatságos sci-fi vígjátékot rendez. EZT LÁTNI KELL!
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film