Eredeti cím: OPEN SEASON Kiadó: COLUMBIA – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Roger Allers, Jill Culton, Anthony Stacchi Főszerepben: eredeti hangok: Martin Lawrence, Ashton Kutcher, Gary Sinise, Debra Messing, Billy Connolly, Georgia Engel, Jon Favreau, Jane Krakowski Film: A Sony a Nagyon vadonnal hatolt be az egész estés komputeranimációs filmek terepére, mely nem mondható éppenséggel néptelennek: míg hagyományos rajzfilmeket mozis forgalmazásra gyakorlatilag már senki sem gyárt, addig a számítógéppel kreált teremtmények, elsősorban a legkülönfélébb állatok – ma is létezők és kihaltak, valódiak és kitaláltak, háziak és vadon élők, emlősök, hüllők, halak, madarak és rovarok – valósággal ellepik a filmvásznakat. A Nagyon vadon három direktora – mind öreg rókák, hiszen rendezőként és/vagy íróként, illetve animátorként olyan (animációs) filmeket jegyeznek, mint Az Oroszlánkirály, A kis hableány, A szépség és a szörnyeteg, a Szörny Rt., a Hook vagy a Ghost – nem próbálkoztak semmi forradalmival sem a történet, sem a látvány terén, de végső soron korrekt kis filmet hoztak össze, amely nagyjából érdemei szerint teljesített: 84 millió dollárt hozott az amerikai mozikban, további a 104 milliót a világ más tájain, azaz összesen 188 milliót.(Összehasonlításképpen: a Pata tanya világszerte 116 milliót termelt, a Túl a sövényen 335 milliót, a Verdák 462 milliót, a Táncoló talpak 384 milliót, a Jégkorszak 2. 651 milliót.) A film a buddy movie-k a Shreknél is kiválóan bevált receptjét alkalmazza, azaz két teljesen eltérő karakterű figura kettőse áll a középpontban:az egyikük Boog, a grizzly, aki még bocsként került a városba, és teljesen hozzászokott a civilizált élethez, a másik Elliott, a dinka és félagancsú szarvas, aki elég csúnyán belekavar újdonsült barátja, Boog életébe: gazdája, Beth Elliott miatt szállítja vissza a nagytestű medvét a vadonba, aki azonban rögtön szeretne is visszatérni a városba, hiszen a természetben nincs vécé, és sok minden egyéb is hiányzik, amihez Boog urbánus élete során hozzászokott. És hogy ki segíthet neki a visszatérésben? Természetesen Elliott, és a duónak nem árt sietnie, hamarosan ugyanis kezdődik a vadászidény, ráadásul Shaw-nak, a vadásznak minél gazdagabb zsákmányra fáj a foga. De valóban visszavágyik-e Boog a régi életébe, vagy megkedveli a vadont és lakóit,a mókusokat, hódokat, kacsákat és egyéb teremtményeket?
Eredeti cím: OPEN SEASON – BLU-RAY DISC EDITION Kiadó: COLUMBIA PICTURES – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Roger Allers, Jill Culton, Anthony Stacchi Főszerepben: eredeti hangok: Martin Lawrence, Ashton Kutcher, Gary Sinise, Debra Messing, Billy Connolly, Georgia Engel, Jon Favreau, Jane Krakowski Film: A DVD változattal egyidőben a Nagyon vadon Blu-ray Disc kiadványát is tesztelhettük. A 25 GB-os egyrétegű BD-ROM lemezre egytől egyig ugyanazokat az extrákat tették fel, mint amit a DVD verzión is megtekinthetünk, ám a menürendszert némileg átalakították, arról nem is beszélve, hogy a film nézése közben előhívható, kényelmesen kezelhető „Popup menük” rendkívül gyorsan felugranak a képsorok elé, ami nagyon hasznos opció. Eddig a DVD lemezek esetében ez a szolgáltatás egyáltalán nem hiányzott, most viszont a Blu-ray Disc kiadványról a DVD-re visszaváltva kicsit úgy éreztük, hogy a menükezelés szempontjából is visszaléptünk a „kőkorszakba”. És nem csak kizárólag e tekintetben volt ez az érzésünk... A Blu-ray Disc filmek teszteléséhez a Sharp 117 cm-es képátlójú, 46XD1E Full HD LCD televízióját, valamint a Samsung BD-P1000 Blu-ray Disc lejátszóját használtuk HDMI kapcsolattal, tehát a 1080p képi megjelenítésnek minden feltétele adva volt. És hát Blu-ray Disc „szoftverek” tesztelése révén talán ez a leglényegesebb részlet. Hogy az összehasonlítás még objektívebb legyen, a DVD filmet is 1080p formátumra felkonvertálva küldtük ki a Sharp LCD tévékészülék képernyőjére. A hatás egyértelműen meggyőző volt – legalábbis elsőre... Stabil kép, remek színek, pontos kontúrok és kitűnőnek mondható részletgazdagság. Úgy láttuk, a 1080p konverzió valóban kitűnő végeredményt ad a DVD filmekkel. Azután a BD-P1000 lejátszóba helyeztük a Nagyon vadon Blu-ray Disc lemezre készített változatát... A látvány egyszerűen lélegzetelállító volt. A 1080p Blu-ray Disc képsorok minősége minden képzeletünket felülmúlta. Az animált szőrös állatkák bundája, a fűszálak valami olyan fokú részletgazdagsággal jelentek meg, amit eleddig egyáltalán nem tapasztaltunk, még a képminőség szempontjából legjobban „kihegyezett” DVD filmek esetében sem. A CGI produkció egyik kulcsjelenete, amikor két főhősünk, Boog és Elliot összedönti a hódok gátját és az elszabaduló ár lesodorja az erdei állatkákat a völgybe, egyszerűen vizuális extázis, a hömpölygő víztömeggel, a szétfröccsenő vízcseppekkel, a víz alatti látványvilággal, valamint az ázott bundák tömkelegének ábrázolásával. Ezt egyetlen DVD animációnál sem sikerült ennyire valósághűen láttatnia a házimozi rendszereknek. Ugyanez mondható el azokról a dinamikus képsorokról is, amikor a házimaci és a leszarvazott szarvas beszabadul a helyi vegyeskereskedésbe, hogy – jelen esetünkben a szó szoros értelmében vett – látványos akcióik végén Boog-ot úgy kelljen hazatoloncolni a lepukkantott szatócsboltból. Az igazi különbségek mégis akkor váltak igazán érzékelhetővé számunkra, amikor a DVD verziót újból visszahelyeztük a Blu-ray Disc lejátszóba. Az eredeti Blu-ray képek után a 1080p felkonvertált DVD képeken észrevettünk egynéhány olyan apróbb hibát, amit a natív 1080p Blu-ray képanyaggal nem produkált a rendszer. Ugyanis a DVD esetében a homogén képterületeknél megfigyelhető volt valami furcsa zajos egybemosódás, amit a Blu-ray Disc korongnál nem láttunk, ezen felül a részletek precíz ábrázolása terén is voltak problémák, legalábbis a Blu-ray Disc változat borotvaéles nüanszaihoz viszonyítva. Ezek egyáltalán nem óriási mértékűek, és hajlunk arra, hogy aki nem ilyen kukacoskodó, mint mi, amellett nem hasonlítgatja össze a két, magától értetődően eltérő nagyságrendű videóformátum képeinek minőségét, a felskálázott DVD képanyagokkal is remekül ellesz. Ettől függetlenül egy kicsit minket is meglepett az a különbség, amelyet azonos DVD és a Blu-ray Disc szoftverrel ez a Full HD készüléklánc a szemeink elé tárt.
Eredeti cím: A LOT LIKE LOVE Kiadó: BUENA VISTA – INTERCOM Rendezte: Nigel Cole Főszerepben: Ashton Kutcher, Amanda Peet Film: „Hol a határ barátság és szerelem között?”– teszi fel a kérdést a Szerelem sokadik látásra szinopszisa, ám a magunk részéről sokkal indokoltabbnak tartanánk annak firtatását, hogy hol a határ a korábbi művek általi ihletettség és a gátlástalan lopás, a plágium között. A Szerelem sokadik látásra ugyanis nem nevezi magát remake-nek, nem írják ki, hogy ennek és ennek a filmnek/könyvnek a nyomán, ennek ellenére súlyos Harry és Sally-lenyúlásról van szó, amelyhez még innen-onnan is összeszedtek további elemeket. Ha a végeredmény felülmúlná a források színvonalát, akár még bocsánatos is lenne a film alkotóinak bűne (elvégre pl. Shakespeare is nagy remake-elő volt), ám sajnos a Szerelem sokadik látásra sótlan és sületlen, a két főhős pedig többé-kevésbé teljesen érdektelen. Az egyikük még mindig a mamájánál lakó, ám nagy terveket dédelgető Oliver (Ahston Kutcher), a másikuk az első alkalommal afféle alternatív, vagány csajsziként színre lépő Emily (Amanda Peet), aki a repülőtéren jól kinézi magának Olivert, szeretkezik vele egy gyorsat a repülőgép vécéjében, majd miután a városban is eltöltenek egy kevés időt közösen, és megállapítják, hogy köztük nem lehet semmi, búcsút intenek egymásnak, hogy aztán az évek folyamán újra és újra találkozzanak – olykor szándékosan keresve egymást, olykor véletlenül –, és hogy – nem túl meglepő módon – mindenféle kitérők, más kapcsolatok, bukott vállalkozás stb. után szépen egymásra találjanak. A film brit rendezője, a Fűbenjáró bűnt és a Felül semmit jegyző Nigel Cole nem tudott túl sokat kihozni a meglehetősen gyenge forgatókönyvből és az erőtlen párbeszédekből: vannak ún. emberi pillanatok, igyekszik kissé idétlen főhőseit szerethetővé tenni, műfajon belül nagyjából képileg is rendben van a Szerelem sokadik látásra, ám hiányzik belőle az igazi vibrálás,a szellemesség és persze – ezt mondanunk sem kellene – az eredetiség.
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film