Eredeti cím: OPEN SEASON Kiadó: COLUMBIA – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Roger Allers, Jill Culton, Anthony Stacchi Főszerepben: eredeti hangok: Martin Lawrence, Ashton Kutcher, Gary Sinise, Debra Messing, Billy Connolly, Georgia Engel, Jon Favreau, Jane Krakowski Film: A Sony a Nagyon vadonnal hatolt be az egész estés komputeranimációs filmek terepére, mely nem mondható éppenséggel néptelennek: míg hagyományos rajzfilmeket mozis forgalmazásra gyakorlatilag már senki sem gyárt, addig a számítógéppel kreált teremtmények, elsősorban a legkülönfélébb állatok – ma is létezők és kihaltak, valódiak és kitaláltak, háziak és vadon élők, emlősök, hüllők, halak, madarak és rovarok – valósággal ellepik a filmvásznakat. A Nagyon vadon három direktora – mind öreg rókák, hiszen rendezőként és/vagy íróként, illetve animátorként olyan (animációs) filmeket jegyeznek, mint Az Oroszlánkirály, A kis hableány, A szépség és a szörnyeteg, a Szörny Rt., a Hook vagy a Ghost – nem próbálkoztak semmi forradalmival sem a történet, sem a látvány terén, de végső soron korrekt kis filmet hoztak össze, amely nagyjából érdemei szerint teljesített: 84 millió dollárt hozott az amerikai mozikban, további a 104 milliót a világ más tájain, azaz összesen 188 milliót.(Összehasonlításképpen: a Pata tanya világszerte 116 milliót termelt, a Túl a sövényen 335 milliót, a Verdák 462 milliót, a Táncoló talpak 384 milliót, a Jégkorszak 2. 651 milliót.) A film a buddy movie-k a Shreknél is kiválóan bevált receptjét alkalmazza, azaz két teljesen eltérő karakterű figura kettőse áll a középpontban:az egyikük Boog, a grizzly, aki még bocsként került a városba, és teljesen hozzászokott a civilizált élethez, a másik Elliott, a dinka és félagancsú szarvas, aki elég csúnyán belekavar újdonsült barátja, Boog életébe: gazdája, Beth Elliott miatt szállítja vissza a nagytestű medvét a vadonba, aki azonban rögtön szeretne is visszatérni a városba, hiszen a természetben nincs vécé, és sok minden egyéb is hiányzik, amihez Boog urbánus élete során hozzászokott. És hogy ki segíthet neki a visszatérésben? Természetesen Elliott, és a duónak nem árt sietnie, hamarosan ugyanis kezdődik a vadászidény, ráadásul Shaw-nak, a vadásznak minél gazdagabb zsákmányra fáj a foga. De valóban visszavágyik-e Boog a régi életébe, vagy megkedveli a vadont és lakóit,a mókusokat, hódokat, kacsákat és egyéb teremtményeket?
Eredeti cím: OPEN SEASON – BLU-RAY DISC EDITION Kiadó: COLUMBIA PICTURES – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Roger Allers, Jill Culton, Anthony Stacchi Főszerepben: eredeti hangok: Martin Lawrence, Ashton Kutcher, Gary Sinise, Debra Messing, Billy Connolly, Georgia Engel, Jon Favreau, Jane Krakowski Film: A DVD változattal egyidőben a Nagyon vadon Blu-ray Disc kiadványát is tesztelhettük. A 25 GB-os egyrétegű BD-ROM lemezre egytől egyig ugyanazokat az extrákat tették fel, mint amit a DVD verzión is megtekinthetünk, ám a menürendszert némileg átalakították, arról nem is beszélve, hogy a film nézése közben előhívható, kényelmesen kezelhető „Popup menük” rendkívül gyorsan felugranak a képsorok elé, ami nagyon hasznos opció. Eddig a DVD lemezek esetében ez a szolgáltatás egyáltalán nem hiányzott, most viszont a Blu-ray Disc kiadványról a DVD-re visszaváltva kicsit úgy éreztük, hogy a menükezelés szempontjából is visszaléptünk a „kőkorszakba”. És nem csak kizárólag e tekintetben volt ez az érzésünk... A Blu-ray Disc filmek teszteléséhez a Sharp 117 cm-es képátlójú, 46XD1E Full HD LCD televízióját, valamint a Samsung BD-P1000 Blu-ray Disc lejátszóját használtuk HDMI kapcsolattal, tehát a 1080p képi megjelenítésnek minden feltétele adva volt. És hát Blu-ray Disc „szoftverek” tesztelése révén talán ez a leglényegesebb részlet. Hogy az összehasonlítás még objektívebb legyen, a DVD filmet is 1080p formátumra felkonvertálva küldtük ki a Sharp LCD tévékészülék képernyőjére. A hatás egyértelműen meggyőző volt – legalábbis elsőre... Stabil kép, remek színek, pontos kontúrok és kitűnőnek mondható részletgazdagság. Úgy láttuk, a 1080p konverzió valóban kitűnő végeredményt ad a DVD filmekkel. Azután a BD-P1000 lejátszóba helyeztük a Nagyon vadon Blu-ray Disc lemezre készített változatát... A látvány egyszerűen lélegzetelállító volt. A 1080p Blu-ray Disc képsorok minősége minden képzeletünket felülmúlta. Az animált szőrös állatkák bundája, a fűszálak valami olyan fokú részletgazdagsággal jelentek meg, amit eleddig egyáltalán nem tapasztaltunk, még a képminőség szempontjából legjobban „kihegyezett” DVD filmek esetében sem. A CGI produkció egyik kulcsjelenete, amikor két főhősünk, Boog és Elliot összedönti a hódok gátját és az elszabaduló ár lesodorja az erdei állatkákat a völgybe, egyszerűen vizuális extázis, a hömpölygő víztömeggel, a szétfröccsenő vízcseppekkel, a víz alatti látványvilággal, valamint az ázott bundák tömkelegének ábrázolásával. Ezt egyetlen DVD animációnál sem sikerült ennyire valósághűen láttatnia a házimozi rendszereknek. Ugyanez mondható el azokról a dinamikus képsorokról is, amikor a házimaci és a leszarvazott szarvas beszabadul a helyi vegyeskereskedésbe, hogy – jelen esetünkben a szó szoros értelmében vett – látványos akcióik végén Boog-ot úgy kelljen hazatoloncolni a lepukkantott szatócsboltból. Az igazi különbségek mégis akkor váltak igazán érzékelhetővé számunkra, amikor a DVD verziót újból visszahelyeztük a Blu-ray Disc lejátszóba. Az eredeti Blu-ray képek után a 1080p felkonvertált DVD képeken észrevettünk egynéhány olyan apróbb hibát, amit a natív 1080p Blu-ray képanyaggal nem produkált a rendszer. Ugyanis a DVD esetében a homogén képterületeknél megfigyelhető volt valami furcsa zajos egybemosódás, amit a Blu-ray Disc korongnál nem láttunk, ezen felül a részletek precíz ábrázolása terén is voltak problémák, legalábbis a Blu-ray Disc változat borotvaéles nüanszaihoz viszonyítva. Ezek egyáltalán nem óriási mértékűek, és hajlunk arra, hogy aki nem ilyen kukacoskodó, mint mi, amellett nem hasonlítgatja össze a két, magától értetődően eltérő nagyságrendű videóformátum képeinek minőségét, a felskálázott DVD képanyagokkal is remekül ellesz. Ettől függetlenül egy kicsit minket is meglepett az a különbség, amelyet azonos DVD és a Blu-ray Disc szoftverrel ez a Full HD készüléklánc a szemeink elé tárt.
Eredeti cím: GARFIELD – A TAIL OF TWO KITTIES Kiadó: 20TH CENTURY FOX – INTERCOM Rendezte: Tim Hill Főszerepben: Breckin Meyer, Jennifer Love Hewitt, Billy Connolly Film: Az első Garfield mozifilm két évvel ezelőtt nem igazán nyerte el a tetszésünket: kifogásoltuk, hogy „a filmnek nincs hangulata, nem sugároz semmit a garfieldi léha szellemiségből. Kevés a jó poén, az igazán cinikus beszólás, helyette sokat táncoltatják és énekeltetik Garfieldet és Odie-t (utóbbi csak táncol), és van egy nagyon butácska sztori, pedig az epizodikusság, a sok kis humoros helyzet sokkal inkább illett volna Garfieldhez. ”A fenti megállapítások közül a második részre vonatkozóan csak az nem áll, hogy Garfield sokat táncolna és énekelne, ennek ellenére az új filmet nagyobb élvezettel néztük, mert mintha azért jobb lenne, és mert időközben talán elfogadtuk, hogy míg a Garfield képregényeket sok felnőtt is szereti, addig a filmadaptációk alapvetően a gyerekeket (és még csak nem is a kamaszokat) célozzák meg. Garfielddal ezúttal Angliában találkozunk: Jon (Breckin Meyer) poggyászában elrejtőzve – és Odie társaságában – érkezett ide, mivel nem fűlött hozzá a foga, hogy az állatpanzióban senyvedjen, amíg gazdája a szigetországban az alkalmat keresi, hogy megkérje barátnője, Liz (Jennifer Love Hewitt) kezét. Liz a Carlyle kastélyba kapott konferenciameghívást, ahol Garfield arisztokratikus brit hasonmása, a Herceg is él. Gazdája, az állatbarát Lady Eleanor végrendeletében épp most hagyta a rőt macskára az egész kastélyt, így hát a lady unokaöccse, a gonosz Lord Dargis (Billy Connolly) likvidálni próbálja a Herceget. A Herceg azonban életben marad, a szennyvízcsatorna rendszeren egészen Londonig csorog, ahol aztán természetesen összetévesztik Garfielddal: a Hercegre a tunya és cseppet sem nemesi garfieldi élet vár, míg Garfield hamarosan a Carlyle kastélyban találja magát, miután a komornyik (Ian Abercrombie), azt gondolva, hogy ő a Herceg, szépen magával viszi őt Londonból.Garfield a kastély népes állatseregletének meghökkenésére a nemesi tanyán is eléri, hogy kedve szerint tunyulhasson, csak ne akarna a macskacseréről mit sem sejtő lord az ő életére is törni...
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film