A BELSŐ EMBER

A BELSŐ EMBER src=Eredeti cím: INSIDE MAN
Kiadó: UNIVERSAL – INTERCOM
Rendezte: Spike Lee
Főszerepben: Denzel Washington, Clive Owen, Jodie Foster, Chiwetel Ejiofor, Willem Dafoe, Christopher Plummer
Film: Spike Lee-t mindezidáig szerzői filmesként ismertük, az afroamerikai rendező 2006-ban mégis zsánerfilmet, bankrablós thrillert készített. Karrierjének eddigi legmainstreamebb és anyagi szempontból legsikeresebb alkotása ugyanakkor mégis más, mint a műfaj egy átlagos darabja. A kimondottan is Sidney Lumet Kánikulai délutánja előtt tisztelgő filmen ez a másság, ez a szabálytalanság eleinte persze nem feltétlenül látszik: egy bizonyos Dalton Russell (Clive Owen) és emberei behatolnak egy Wall Street környéki bankba, ahol túszokat ejtenek, és arra kényszerítik őket, hogy ugyanolyan ruhába és maszkba bújjanak, mint amilyeneket ők is viselnek.Okos ötlet, hiszen ezzel lehetetlenné teszik az esetleges későbbi azonosításukat, és akik ilyesmikre gondolnak, azoktól azt várnánk, hogy egykettőre kirámolják a széfeket, ám elég hamar látszik, hogy Russellt egyáltalán nem a pénz érdekli, és hogy az egész tökéletesen kitervelt akció valami egészen más célt szolgál. Hogy pontosan mit, azt nem lenne illendő elárulnunk (ezt A belső emberrel debütáló forgatókönyvíró is a lehető legtovább igyekszik titokban tartani), csak annyit mondunk, hogy Russell intellektuális, morális okokból teszi azt, amit tesz. A fentiek bizony nehezen hihetően hangzanak, mint ahogy az egész történet is kimódolt és túl „okos”, ez azonban nem jelenti azt, hogy A belső ember ne volna élvezhető mozi. Az élvezetről például az első osztályú szereplőgárda is gondoskodik: a helyszínre rendelt rendőrségi nyomozót, Keith Fraziert Denzel Washington játssza, akinek ez már a negyedik Spike Lee filmje, és aki ismét kiváló alakítást nyújt a vékonyka bajuszú, piperkőc ruházatú, éles eszű zsaru szerepében. A bank igazgatótanácsának elnökét és a bank alapítóját, Arthur Case-t Christopher Plummer alakítja, és annyit elárulhatunk, hogy az általa megformált figurának kulcsszerepe van a filmben. A történet szempontjából nem elhanyagolható a Case megbízásából eljáró Madeline White rejtélyes figurája sem, akit pedig Jodie Foster formál meg.

KISIKLOTTAK

KISIKLOTTAK src=Eredeti cím: DERAILED
Kiadó: MIRAMAX FILMS / THE WEINSTEIN COMPANY – INTERCOM
Rendezte: Mikael Håfström
Főszerepben: Clive Owen, Jennifer Aniston, Vincent Cassel
Film: Aki épp félrelépni készül, de úgy érzi, nem volna szabad ilyesmit tennie, nézze meg a svéd Mikael Håfström hollywoodi debütálását, és garantáltan inkább a hűséget választja. Persze olyan súlyos következményekkel járó történetbe, mint amilyenbe a főhős, Charles Schine (Clive Owen) keveredik, leginkább külön a borzongatásunkra kifundált könyvekben és a filmekben szoktak, de hát mindegy, most már nem írjuk át a kissé hatásvadász nyitó sorokat, ugyanakkor a film cselekményét sem fogjuk részletekbe menően ismertetni, sőt bizonyos dolgokat egyenesen elhallgatunk, mert ha nem így tennénk, több poént is lelőnénk, ami által okafogyottá válna a Kisiklottak megtekintése. A sztoriból legyen elég annyi, hogy főhősünk valaha komoly tanárember volt, ám hogy fizetni tudja beteg lánya méregdrága gyógyszereit, a reklámszakmában helyezkedett el. Reggelente vonattal jár be chicagói irodájába, és egyik útja során a véletlen összehozza Lucindával (Jennifer Aniston). Bár mindketten házasok, egyre jobban fellángol közöttük a szenvedély, olyannyira, hogy egy motelszobában kötnek ki. Ide azonban Philippe LaRoche (Vincent Cassel) személyében egy hívatlan vendég is érkezik: megerőszakolja Lucindát, majd zsarolni kezdi Charlest... A Kisiklottakból Hitchcock bizonyára remekművet is tudott volna varázsolni, Håfström filmjében azonban nincs elegendő feszültség, az egész filmre rátelepszik valamiféle tompaság, ráadásul aki látott már hasonló thrillereket, az a meglepőnek szánt fordulatokat is előre megsejtheti. Probléma az is, hogy Charles karakteréről jóformán nem tudunk semmit, így nem értjük, miért megy bele a flörtbe, majd amikor Philippe zsarolni kezdi, miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik. A Kisiklottak némiképp emlékeztethet a Hűtlenre, ám Adrian Lyne munkája minden hibája ellenére ennél kidolgozottabb, stílusosabb és erotikusabb volt, ráadásul ott a főszereplők – Diane Lane, Olivier Martinez és Richard Gere – alakítása magasan felülmúlta Owenét és Anistonét, akik nem igazán tűnnek összeillô párosnak, sőt Anistonhoz a karakter sem igazán passzol, amelyet alakítania kellett volna.

SIN CITY – A BŰN VÁROSA

SIN CITY – A BŰN VÁROSA src=Eredeti cím: SIN CITY
Kiadó: DIMENSION FILMS – SPI
Rendezte: Robert Rodriguez, Frank Miller, Quentin Tarantino
Főszerepben: Bruce Willis, Clive Owen, Benicio Del Toro, Jessica Alba, Mickey Rourke, Elijah Wood, Rosario Dawson, Brittany Murphy, Michael Clarke Duncan, Rutger Hauer
Film: A megszállott képregényrajongók a különböző megfilmesítéseket látva gyakran keseregnek, milyen szabadon, sőt gátlástalanul bánnak kedvenc figuráikkal és történeteikkel a rendezők, a Sin City esetében azonban nem panaszkodhatnak: a film gyakorlatilag képről képre és mondatról mondatra követi a forrásanyagot – Robert Rodriguezt ugyanis mindig is annyira lenyűgözte Frank Miller fekete-fehér univerzuma, hogy a hűség mintegy evidencia volt számára, maga a projekt pedig régi szívügye. Állítása szerint már a kilencvenes évek elején szerette volna filmvászonra vinni a bűnös városa lakóinak kalandjait, de akkor még nem állt rendelkezésre a megfelelő technika. De aztán kész tervekkel érkezett a filmadaptációtól korábban határozottan elzárkózó Millerhez, akit sikerült meggyőznie, és aki végül társrendezőként ügyelte rajzai mozgóképesítését (Rodriguez régi cimborája, Tarantino vendégrendező lett). A színészeket pedig már nem sokat kellett győzködni, Bruce Willis például úgy mondott igent, hogy nem is olvasta el a forgatókönyvet, az a négyperces részlet, amelyet Rodriguez beetetőként előre elkészített, meggyőzte, hogy ebben a filmben benne kell lennie. Willis egyébként egy John Hartigan nevű zsarut játszik, aki a nyugdíjba vonulása előtti utolsó pillanatokban megment egy 11 éves kislányt egy befolyásos szenátor szadista fiának karmai közül, ám végül őt ültetik le nyolc évre. Szabadulása után találkozik a közben táncosnővé lett Nancyvel (Jessica Alba), aki hetente írt neki a börtönbe, és újra szembekerül a perverz szenátorcsemetével is. Hartigan története mellett két másik – több ponton érintkező – sztori alkotja a filmet (az egyikben a nagy visszatérő, Mickey Rourke által remekül játszott kemény verekedő, Marv torolja meg a Goldie nevű prostituált meggyilkolását, a másik főhőse pedig a magánnyomozó Dwight /Clive Owen/, akire kemény feladat vár, miután az Óvárosban meggyilkolnak egy korrupt zsarut /Benicio del Toro/: meg kell védenie a mimózalelkűnek éppenséggel nem nevezhető barátnőjét /Rosario Dawson/ és a többi örömlányt az elszabaduló erőszaktól), de a Sin City lényege valójában nem az, miről szól, hanem az, ahogyan. Az a végletekig stilizált látványvilág, amelyet Rodriguez és Miller megalkottak, egész egyszerűen lenyűgöző, és még úgy is a képernyőhöz szegezné az embert, ha közben nem hallaná a hangot (pedig az egyes hősök narrációja, a dialógusok, illetve a részben Rodriguez komponálta „zene” is figyelemre méltó!). Afféle esszenciális film noir ez, fények és árnyékok olykor szemet bántó kontrasztjával. Az alapvetően feketék, szürkék és fehérek alkotta palettára csak ritkán kerülnek igazi színek, akkor viszont rendkívül hatásosak: azt a sárga színt például, amelyben a szenátor szadista nyomorék fia „pompázik”, valószínûleg soha nem fogjuk feledni. Mint ahogy az egész Sin Cityt sem – Rodriguez végre letett valamit az asztalra, amivel bizonyítja, hogy talán mégsem ok nélkül sztárolták annyi éven át.

DVD lemezen A bűn árfolyama

the-international-dvd-netAugusztus 11-től DVD diszken megvásárolhatjuk A bűn árfolyama (The International) című thrillert, ami már csak azért is érdekes, mivel ez a produkció elkerülte a hazai mozitermeket, ráadásul már a DVD változat is rengeteg extrát kínál!

Blu-ray Disc-en is megjelenik A bűn árfolyama

the-international-bd-netA magyarországi mozikban nem játszották, így a thrillerek rajongói számára valószínűleg igazi csemege A Parfüm: Egy gyilkos története, valamint A lé meg a Lola című produkciókat jegyző Tom Tykwer által rendezett A bűn árfolyama (The International), amely augusztus 11-én jelenik meg Blu-ray korongon.

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás