Eredeti cím: HAPPY FEET
Kiadó: WARNER BROS. – FORUM HOME ENTERTAINMENT
Rendezte: George Miller
Főszerepben: eredeti hangok: Carlos Alazraqui, Lombardo Boyar, Jeffrey Garcia, Johnny A. Sanchez, Robin Williams, Elijah Wood, Brittany Murphy, Hugh Jackman, Nicole Kidman, Hugo Weaving
Film: A császárpingvineknél, legalábbis a Táncoló talpakban, rendkívül fontos az énektudás, a déli-sarki totyogó lények ugyanis a szívdal eléneklésével keresnek maguknak párt. Filmünk főhőse, Topi egy kis baleset miatt (a papája elejtette a tojást, amelyben lapult) azonban nem tud dalolni, és bár szteppelésben annál jobb, a kolónia vénjei deviánsnak minősítik. Topit gyerekkorában folyton gúnyolják (szeretet csak anyjától és barátjától, Gloriától kap), de aztán kamaszként, távol az otthonától néhány kis termetű agglegény pingvin, az amigók személyében barátokra lel. Társaságukban vissza is tér az övéi közé, mivel azonban a pingvinek vezérének, Noénak meggyőződése, hogy azért van egyre kevesebb hal a vízben, mert az istenük így bünteti őket Topi táncolásáért, Topi száműzetésbe kényszerül. A számkivetett sztepptáncbajnok még indulása elôtt megfogadja: kideríti, mi a halhiány oka. Hosszú vándorlás veszi kezdetét, és Topi végül az emberekkel is szembetalálkozik... Első egész estés komputeranimációs filmjével, a Hangya boyjal nem jöttek be a Warner számításai, következő dobásuk, a Táncoló talpak azonban világszerte sikert aratott, sőt még a legjobb animációs film Oscar-díját is elnyerte a stúdiónak. A rangos kitüntetés odaítélésében nyilván közrejátszott, hogy a Táncoló talpakban nemcsak kedves állatkákat láthatunk, akik énekelnek, táncolnak és mókáznak, hanem a film masszív környezetvédelmi üzenetet is közvetít – sajnos nagyon is direkten és szájbarágósan.

Bővebben...

Eredeti cím: SIN CITY
Kiadó: DIMENSION FILMS – SPI
Rendezte: Robert Rodriguez, Frank Miller, Quentin Tarantino
Főszerepben: Bruce Willis, Clive Owen, Benicio Del Toro, Jessica Alba, Mickey Rourke, Elijah Wood, Rosario Dawson, Brittany Murphy, Michael Clarke Duncan, Rutger Hauer
Film: A megszállott képregényrajongók a különböző megfilmesítéseket látva gyakran keseregnek, milyen szabadon, sőt gátlástalanul bánnak kedvenc figuráikkal és történeteikkel a rendezők, a Sin City esetében azonban nem panaszkodhatnak: a film gyakorlatilag képről képre és mondatról mondatra követi a forrásanyagot – Robert Rodriguezt ugyanis mindig is annyira lenyűgözte Frank Miller fekete-fehér univerzuma, hogy a hűség mintegy evidencia volt számára, maga a projekt pedig régi szívügye. Állítása szerint már a kilencvenes évek elején szerette volna filmvászonra vinni a bűnös városa lakóinak kalandjait, de akkor még nem állt rendelkezésre a megfelelő technika. De aztán kész tervekkel érkezett a filmadaptációtól korábban határozottan elzárkózó Millerhez, akit sikerült meggyőznie, és aki végül társrendezőként ügyelte rajzai mozgóképesítését (Rodriguez régi cimborája, Tarantino vendégrendező lett). A színészeket pedig már nem sokat kellett győzködni, Bruce Willis például úgy mondott igent, hogy nem is olvasta el a forgatókönyvet, az a négyperces részlet, amelyet Rodriguez beetetőként előre elkészített, meggyőzte, hogy ebben a filmben benne kell lennie. Willis egyébként egy John Hartigan nevű zsarut játszik, aki a nyugdíjba vonulása előtti utolsó pillanatokban megment egy 11 éves kislányt egy befolyásos szenátor szadista fiának karmai közül, ám végül őt ültetik le nyolc évre. Szabadulása után találkozik a közben táncosnővé lett Nancyvel (Jessica Alba), aki hetente írt neki a börtönbe, és újra szembekerül a perverz szenátorcsemetével is. Hartigan története mellett két másik – több ponton érintkező – sztori alkotja a filmet (az egyikben a nagy visszatérő, Mickey Rourke által remekül játszott kemény verekedő, Marv torolja meg a Goldie nevű prostituált meggyilkolását, a másik főhőse pedig a magánnyomozó Dwight /Clive Owen/, akire kemény feladat vár, miután az Óvárosban meggyilkolnak egy korrupt zsarut /Benicio del Toro/: meg kell védenie a mimózalelkűnek éppenséggel nem nevezhető barátnőjét /Rosario Dawson/ és a többi örömlányt az elszabaduló erőszaktól), de a Sin City lényege valójában nem az, miről szól, hanem az, ahogyan. Az a végletekig stilizált látványvilág, amelyet Rodriguez és Miller megalkottak, egész egyszerűen lenyűgöző, és még úgy is a képernyőhöz szegezné az embert, ha közben nem hallaná a hangot (pedig az egyes hősök narrációja, a dialógusok, illetve a részben Rodriguez komponálta „zene” is figyelemre méltó!). Afféle esszenciális film noir ez, fények és árnyékok olykor szemet bántó kontrasztjával. Az alapvetően feketék, szürkék és fehérek alkotta palettára csak ritkán kerülnek igazi színek, akkor viszont rendkívül hatásosak: azt a sárga színt például, amelyben a szenátor szadista nyomorék fia „pompázik”, valószínûleg soha nem fogjuk feledni. Mint ahogy az egész Sin Cityt sem – Rodriguez végre letett valamit az asztalra, amivel bizonyítja, hogy talán mégsem ok nélkül sztárolták annyi éven át.

Bővebben...

A békés hobbit, Zsákos Frodó rettenetes veszélyekkel teli útra indul, hogy a Szövetség hőseinek segítségével a Végzet Hegyére vigye, és ott megsemmisítse az Egy Gyűrűt, nehogy a pusztító erejű ékszer Szauron, a sötét úr birtokába kerüljön.

Bővebben...

Frodó és Samu kénytelen Gollam segítségét igénybe venni, ha el akarnak jutni Mordorba. De megbízhatnak-e valakiben, akit ennyire megrontott a gyűrű? És megbízhat-e magában Frodó, aki érzi, hogy ő is egyre inkább a gyűrű hatalma alá kerül?

Bővebben...

Itt az idő, hogy Frodó helytálljon Gollam ármánykodásai, a hatalmas Banyapók félelmetes támadása és a elpusztíthatatlannak tűnő gyűrű nyomasztó terhe ellenére is.

Bővebben...