Az elektronikai készülékeik közötti vezeték nélküli (wireless) kommunikációra az ún. ZigBee elnevezésű vezérlőnyelvet alkalmazó, valamint ennek fejlesztésével foglalkozó cégek által létrehozott non-profit szervezet, a több mint 300 tagot egybefogó ZigBee Szövetség (ZigBee Alliance), és a Panasonic Corporation, a Royal Philips Electronics, a Samsung Electronics Co., Ltd., illetve a Sony Corporation által alapított RF4CE Konzorcium megállapodást kötött a szórakoztató elektronikában használatos rádiófrekvenciás (RF) távvezérlők szabványosított specifikációjának létrehozásáról.
Ahogy az már lenni szokott, az idei nyár utolsó napjaiban a szórakoztató elektronikai világ ismét a német fővárosra figyelt, hiszen idén sem maradhatott el Európa, e termékkör újdonságait közszemlére emelő leggrandiózusabb nemzetközi kiállítása, a berlini IFA (Internationale Funkausstellung). Az immáron évről évre megrendezésre kerülő seregszemle ebben az esztendőben is közel egy héten keresztül csalogatta a technika és a legújabb elektronikus masinák iránt érdeklődők százezreit Berlin Messegelände vásárterületére, ahol nem kevesebb, mint 1212 kiállító képviselte szórakoztató elektronika, az információ technológia és a telekommunikáció szegmenseit.
A teljes cikk PDF formátumban ingyen letölthető a bal oldali képre kattintva. A PDF fájlok megtekintéséhez az Acrobat Reader program letölthető innen.
A Pioneer csillogó, 152 cm képátlójú modellje, a PDP-607XD megszokott ragyogó fekete borításával és minimalista vonalvezetésével feltűnés nélkül simul bele a szoba falába. Ki gondolta volna, hogy egy ekkora készülék ilyen mutatós lehet? A formatervezés megoldásai egyértelműen arra utalnak, hogy a Pioneer a PDP-607XD megalkotásakor elsősorban az otthoni felhasználókra gondolt, és ezt az érzésünket a beépített digitális tuner tovább erősíti.
A teljes cikk PDF formátumban ingyen letölthető a bal oldali képre kattintva. A PDF fájlok megtekintéséhez az Acrobat Reader program letölthető innen.
Az SP-46L5HX hátulról vetítős televíziót nem csak a digitális kábel köti össze a DVDHD935 DVD-lejátszóval, hanem az EISA díj is. A Samsung valóban páratlan párost hozott össze, és éppen a két termék egymáshoz teremtettsége miatt is hiba lett volna, ha nem vesszük górcső alá a gombhoz tartozó kabátot.
A teljes cikk PDF formátumban ingyen letölthető a bal oldali képre kattintva. A PDF fájlok megtekintéséhez az Acrobat Reader program letölthető innen.
Aki igazi házimozi élményre vágyik, annak a HDTV (High Definition TV) jelentheti a megoldást. A DVD segítségével már mindannyian megtapasztalhattuk, milyen az analóg közvetítéseknél jobb, a VHS képeket pedig egyszerűen sárba tipró képminőség.
A teljes cikk PDF formátumban ingyen letölthető a bal oldali képre kattintva. A PDF fájlok megtekintéséhez az Acrobat Reader program letölthető innen.
Az idei első számunkban az Infocus Screen-Play 7200-as modelljét mutattuk be, amely ugyan kiváló minőségű, de az elérhetetlennek tűnő több mint kétmillió forintos kategóriába tartozik.
A teljes cikk PDF formátumban ingyen letölthető a bal oldali képre kattintva. A PDF fájlok megtekintéséhez az Acrobat Reader program letölthető innen.
2009 júniusától hazánkban is megvásárolható a Sharp új, 81 cm (32”) képátlójú AQUOS LC-32DH57E LCD televíziója, mely közvetlenül alkalmas a digitális HD tévéadások vételére, emellett a japán gyártó környezetbarát és energiatakarékos technológiái is megtalálhatók a csinos készülékházán belül.
Alapból jó HDTV! - Sharp Aquos LC-32DH57E LCD TV teszt
Ezév júniusában érkezett a hír, miszerint a magyarországi piacon is megjelenik a Sharp egyik belépőszintű kategóriáját képviselő modellje, az Aquos LC-32DH57E... A 81 cm (32”) képátlójú készülék önmagában még nem zavarna akkora vizet a hazai LCD tévé-termékpalettán, ám készülékházán belül találhatunk egy-két olyan, különlegesnek nevezhető szolgáltatást és technikai megoldást, amiért érdemes lehet a kisebb lakóterekben elhelyezhető tévékészüléket keresgélők figyelmére. Hogy melyek ezek, az ebben a termékszegmensben átlagosnak egyáltalán nem nevezhető funkciók és szolgáltatások? Természetesen ez is kiderül majd a mostani készüléktesztünkből.

HDTV és prémium kategóriás monitor egyben a Samsungtól
Kiválóan egyesíti az igényes TV-nézők által elvárt kép- és hangminőséget a prémium kategóriás LED monitorok kényelmével Samsung LED 90-es sorozat tagja, az FX2490HD kijelző. A készülék kis mérete ellenére teljes HD felbontást kínál, ugyanakkor nemcsak kristálytiszta és részletgazdag képével, hanem kiemelkedő dizájnjával is felhívja magára a kompakt méretű készülékek iránt érdeklődők figyelmét.
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film
Letölteném, most!