A KÖD

A KÖD src=Eredeti cím: THE FOG
Kiadó: COLUMBIA/TRISTAR – WHV HUNGÁRIA KFT.
Rendezte: Rupert Wainwright
Főszerepben: Tom Welling, Maggie Grace, Selma Blair, Rade Sherbedgia
Film: A művészek olykor újraírják, -festik, -rendezik, -komponálják az alkotásaikat, és logikus volna azt gondolni: mindezt azért teszik, hogy valami jobbat hozzanak létre. John Carpenter azonban mintha épp az ellenkezőjére törekedett volna: rendezőként 1980-ban készített egy tisztességes horrort (noha távolról sem ez pályafutása legjobb filmje), amelyet 25 évvel később produceri felügyelete mellett a teljes jelentéktelenségbe és középszerűségbe remake-eltek. Az emlékezetes színészi alakításokat felvonultatni nem tudó produkció langyos, sablonos, kitalálható és még csak nem is igazán félelmetes. A ködöt afféle tinihorrorrá butították, amely az amerikai mozikban ugyan nem szerepelt olyan rosszul (18 millió dolláros költségvetés mellett közel 30 milliót hozott), de a közönség tetszését finoman szólva nem nyerte el. A történet Antonio Bayben játszódik, ahol legendás alapító atyák szobrának leleplezésére készülnek. Mint azonban fokozatosan kiderül, ezek az alapító atyák korántsem voltak makulátlanok: annak idején abból teremtették meg a közösség jólétét, hogy a sziklás parthoz csaltak egy gazdag leprásokat szállító hajót, és a fedélzetén tartózkodókkal együtt elsüllyesztették. A halottak most visszatérnek, és a mindent ellepő ködben igyekeznek bosszút állni gyilkosaik leszármazottain, akiknek a legkülönfélébb befejezéseket tartogatják – például van, akit gyorsan terjedő lepra fertőz meg mosogatás közben. Ez bizony elég rosszul hangzik, és a filmben sem sokkal jobb, ráadásul az események beindulására több mint egy órát kell várnunk!

Liam Neeson akcióhős szerepben – DVD-n az Elrabolva

taken-dvd-netLuc Besson forgatókönyvíróként és producerként is tevékeny szerepet vállalt Pierre Morel rendező Elrabolva (Taken) című akciófilmjének elkészítésében, amely DVD lemez formájában augusztus 18-án kerül az üzletek polcaira. 

EGYSZER MINDENKI MEGTÖRIK – A KÍSÉRLET DVD

dvd-box-netA feszültségtől szinte szikrázó A kísérletet a börtönfilmek nem kisebb szakértője, mint A szökés című kultikus tévésorozat kitalálója, írója és executive producere, Paul Scheuring rendezte.

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás