Eredeti cím: AEON FLUX Kiadó: PARAMOUNT – INTERCOM Rendezte: Karyn Kusama Főszerepben: Charlize Theron, Marton Csokas, Johnny Lee Miller, Sophie Okonedo, Frances McDormand, Pete Postlethwaite Film: Az Aeon Fluxban leginkább a sokmilliós gázsi ragadhatta meg Charlize Theront, hiszen az MTV rövid életű animációs sorozatának filmadaptációja színészi kihívást nem jelent (legfeljebb atlétikait-erőnlétit – Theronnak „sikerült” is nyaksérülést szenvednie az egyik edzésen, ami miatt több mint egy hónapra le kellett állítani a forgatást), művészi értékeket – amit a dél-afrikai színésznő egyre fontosabbnak tart – finoman szólva nem teremt. Az Aeon Flux csupán egy látványos kis semmiség, amely ugyanakkor azért megpróbál komolynak látszani, és épp ettől válik mosolyogtatóvá/bosszantóvá (vérmérséklet szerint). A történet 2415-ben játszódik, amikor is négyszáz évvel azután, hogy egy gyilkos vírus kiirtotta az emberiség 99%-át, a túlélők egy óriási fallal körbevett városban, Bregnában élnek. Noha az uralkodó, Trevor Goodchild (Marton Csókás) jólétben tartja az embereket, mégis akadnak, akik lázadnak a diktatórikus hatalom ellen. Köztük Aeon Flux is, akit – miután Goodchild öccse, Oren (Jonny Lee Miller) meggyilkolja a húgát – a személyes bosszú is vezérel, és aki döbbenetes titkokat tud meg mind a saját, mind Trevor, mind Bregna múltjáról... Hogy mit, azt természetesen nem ildomos elárulnunk (azok fantáziájának megmozdítására, aki nem látták a filmet, egy szót azért mondunk: klónozás), inkább megállapítjuk, hogy Theron ultradögösen néz ki a latexszereléseiben, még akkor is, ha azok komikusak, a futurisztikus világ megjelenítése pedig stílusos és szép, ami segít feledtetni az olyan hiányosságokat, mint valódi jellemek, normális párbeszédek és egyéb botorságok, amelyek nélkül persze még élvezhetjük az Aeon Fluxot.
Eredeti cím: KINGDOM OF HEAVEN (2 DVD SET) Kiadó: 20TH CENTURY FOX – INTERCOM Rendezte: Ridley Scott Főszerepben: Orlando Bloom, Eva Green, Liam Neeson, Jeremy Irons, Edward Norton, Marton Csokas, David Thewlis Film: A Gladiátor óriási sikere után úgy tűnt, a nagyszabású kardos-szandálos történelmi, kvázi történelmi és mitológiai filmeposzok reneszánsza veheti kezdetét. Készült is nem egy ilyen tárgyú alkotás az elmúlt években, de azt lehet mondani, hogy a Trója kivételével mind megbuktak. Legnagyobbat Oliver Stone Nagy Sándora hasalt, de a Jerry Bruckheimer producerkedésével készült Arthur király sem úgy teljesített, mint szerették volna, és Scott idei visszatérése a műfajhoz, a Mennyei királyság sem nevezhető túl nagy sikernek a maga 210 millió dolláros bevételével, hiszen a Gladiátor annak idején közel 460 millió dollárt hozott. Ha csak Amerikát nézzük, a visszaesés még nagyobb: míg a Gladiátor 188 millió dollárt termelt az USA-ban és Kanadában, addig a Mennyei királyság csupán 47 milliót. Mindez esetleg magyarázható azzal, hogy az embereket – különösképp az amerikaiakat – hosszú távon mégsem érdekli az ókori vagy középkori történelem, de nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy ezen filmek mindegyike többé-kevésbé félresikerült. Scott például ismét azt a hibát követte el, amit már nemegyszer: csak a formával törődött, a tartalommal nem. A látvány így tagadhatatlanul grandiózus, csak éppen a történet sovány, sablonos és szájbarágós, méghozzá annyira, hogy ezt a jól koreografált csatajelenetek, a pazar díszletek és jelmezek, illetve a hatásos fényképezés sem igazán tudják feledtetni. Az ókori Gladiátor után most mindenesetre a középkorban, a második és a harmadik keresztes háború közötti időszakban vagyunk, és főhősünk egy Balian nevű franciaországi kovács (Orlando Bloom), aki megtudja, hogy valójában egy lovag, Sir Godfrey (Liam Neeson) törvénytelen gyermeke, és akiről már ekkor sejthetjük, hogy a film hátralevő több mint két órájában nem lovakat fog patkolni. Nem is tévedünk: apja rábeszélésére Balian elindul a Szentföldre. Jeruzsálem ekkor keresztény irányítás alatt áll, ám a keresztények és muzulmánok békében élnek egymással – egészen addig, amíg néhány fanatikus keresztes lovag, Guy de Lusignan (Marton Csokas) és Chatilloni Rajnald (Brendan Gleeson) háborút nem robbant ki. Balian, aki a leprában szenvedő Baldwin király (a végig maszkot viselő Edward Norton) halála után vette át a város irányítását, végül átengedi Jeruzsálemet a muzulmánok vezetőjének, Szaladinnak (Ghassan Massoud), és ezzel rengeteg vérontást előz meg, minket pedig – mint a film során már annyi mással – arra oktat, hogy bizony kitörhetne itten a világbéke, csak türelmesnek és megértőnek és toleránsnak kellene lennünk egymással, és kerülnünk kellene a szélsőségeket – itt is a megszállott templomosok voltak mindennek az okai.
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film
Letölteném, most!