Eredeti cím: SIN CITY
Kiadó: DIMENSION FILMS – SPI
Rendezte: Robert Rodriguez, Frank Miller, Quentin Tarantino
Főszerepben: Bruce Willis, Clive Owen, Benicio Del Toro, Jessica Alba, Mickey Rourke, Elijah Wood, Rosario Dawson, Brittany Murphy, Michael Clarke Duncan, Rutger Hauer
Film: A megszállott képregényrajongók a különböző megfilmesítéseket látva gyakran keseregnek, milyen szabadon, sőt gátlástalanul bánnak kedvenc figuráikkal és történeteikkel a rendezők, a Sin City esetében azonban nem panaszkodhatnak: a film gyakorlatilag képről képre és mondatról mondatra követi a forrásanyagot – Robert Rodriguezt ugyanis mindig is annyira lenyűgözte Frank Miller fekete-fehér univerzuma, hogy a hűség mintegy evidencia volt számára, maga a projekt pedig régi szívügye. Állítása szerint már a kilencvenes évek elején szerette volna filmvászonra vinni a bűnös városa lakóinak kalandjait, de akkor még nem állt rendelkezésre a megfelelő technika. De aztán kész tervekkel érkezett a filmadaptációtól korábban határozottan elzárkózó Millerhez, akit sikerült meggyőznie, és aki végül társrendezőként ügyelte rajzai mozgóképesítését (Rodriguez régi cimborája, Tarantino vendégrendező lett). A színészeket pedig már nem sokat kellett győzködni, Bruce Willis például úgy mondott igent, hogy nem is olvasta el a forgatókönyvet, az a négyperces részlet, amelyet Rodriguez beetetőként előre elkészített, meggyőzte, hogy ebben a filmben benne kell lennie. Willis egyébként egy John Hartigan nevű zsarut játszik, aki a nyugdíjba vonulása előtti utolsó pillanatokban megment egy 11 éves kislányt egy befolyásos szenátor szadista fiának karmai közül, ám végül őt ültetik le nyolc évre. Szabadulása után találkozik a közben táncosnővé lett Nancyvel (Jessica Alba), aki hetente írt neki a börtönbe, és újra szembekerül a perverz szenátorcsemetével is. Hartigan története mellett két másik – több ponton érintkező – sztori alkotja a filmet (az egyikben a nagy visszatérő, Mickey Rourke által remekül játszott kemény verekedő, Marv torolja meg a Goldie nevű prostituált meggyilkolását, a másik főhőse pedig a magánnyomozó Dwight /Clive Owen/, akire kemény feladat vár, miután az Óvárosban meggyilkolnak egy korrupt zsarut /Benicio del Toro/: meg kell védenie a mimózalelkűnek éppenséggel nem nevezhető barátnőjét /Rosario Dawson/ és a többi örömlányt az elszabaduló erőszaktól), de a Sin City lényege valójában nem az, miről szól, hanem az, ahogyan. Az a végletekig stilizált látványvilág, amelyet Rodriguez és Miller megalkottak, egész egyszerűen lenyűgöző, és még úgy is a képernyőhöz szegezné az embert, ha közben nem hallaná a hangot (pedig az egyes hősök narrációja, a dialógusok, illetve a részben Rodriguez komponálta „zene” is figyelemre méltó!). Afféle esszenciális film noir ez, fények és árnyékok olykor szemet bántó kontrasztjával. Az alapvetően feketék, szürkék és fehérek alkotta palettára csak ritkán kerülnek igazi színek, akkor viszont rendkívül hatásosak: azt a sárga színt például, amelyben a szenátor szadista nyomorék fia „pompázik”, valószínûleg soha nem fogjuk feledni. Mint ahogy az egész Sin Cityt sem – Rodriguez végre letett valamit az asztalra, amivel bizonyítja, hogy talán mégsem ok nélkül sztárolták annyi éven át.

Bővebben...

Géla Babluani grúz filmrendező 13 Tzameti című többszörös díjnyertes filmjével tört be a köztudatba. Most megadatott a lehetőség, hogy az izgalmas thrillert újraforgassa, mégpedig olyan sztárok közreműködésével, mint Jason Statham, Sam Riley, Mickey Rourke, Ray Winstone vagy 50 Cent. Ez A 13-as. Merj rá fogadni!

Bővebben...