2.0 magyar szinkronnal jelenik meg újra május 6-án DVD korongon Baz Luhrmann rendező (Ausztrália, Moulin Rouge) szokatlan Shakespeare-feldolgozása Rómeó + Júlia (Romeo + Juliet). Az 1996-os romantikus zenés dráma főszerepeiben Leonardo DiCaprio, Claire Danes, John Leguizamo, Paul Rudd, Paul Sorvino, Brian Dennehy eleveníti fel az olaszhonból az újvilágba transzportált családi viszálykodás történetét.

Bővebben...

Eredeti cím: GOODFELLAS SE (2 DVD SET)
Kiadó: WARNER – WHV HUNGÁRIA KFT.
Rendezte: Martin Scorsese
Főszerepben: Ray Liotta, Joe Pesci, Robert De Niro, Lorraine Bracco, Paul Sorvino
Film: Az extrák között Nicholas Pileggi, a Nagymenők társ-forgatókönyvírója azt mondja, fantasztikus volt látni, ahogy Scorsese a valóságot (a film Pileggi a maffiózó Henry Hill és társai igaz történetét elbeszélő Wise Guy című könyvéből készült) művészetté alakította, míg Frank Darabont, aki A remény rabjai című filmje forgatásakor ihletnyerés céljából mindennap megnézte a Nagymenőket, épp azt emeli ki, hogy a Nagymenők annyira mentes minden erőlködéstől, annyira természetes, hogy észre sem vesszük, hogy művészetet, azaz valami művit látunk. Két különböző megközelítés, de mindkettő roppant hízelgő, és a Nagymenők meg is érdemel minden dicséretet, mert Martin Scorsese munkája, mely hat Oscar-jelölésből érthetetlen módon mindössze egyet váltott díjra (legjobb férfi mellékszereplő – Joe Pesci), igazi filmes diadal, olyan alkotás, amelyben egyszerűen minden klappol, amelyben minden a helyén van: a két narrátor segítségével elbeszélt, megtörtént eseményeken alapuló, sötéten humoros történet, amely úgy szippant magába, hogy közben mégis ironikus távolságot tarthatunk tőle; az egyszerre realista és artisztikus fényképezés; a pazar vágás; a képekhez tökéletes érzékkel illesztett zenék és persze a színészi alakítások, amelyek éppen olyan hitelesek és kidolgozottak, mint a film tárgyi világa – az a környezet és életforma, amelyet Scorsese megmutat nekünk, és amelyet, ha nem is közvetlen közelről, ő is ismer. Kronológiailag a film eleje valójában a történetnek már jócskán a közepe, Henry Hill (Ray Liotta) és társai sorsának fordulópontja, de a bevezetés után időrendben ismerkedünk meg Henry történetével, aki gyerekkora óta maffiózó szeretett volna lenni, és aki meg is valósította „karrierálmát”: a főnöknek, Paulie-nak (Paul Sorvino) dolgozva társaival, Jimmyvel (Robert De Niro) és Tommyval (Joe Pesci) sorban hajtotta végre a különböző akciókat – egészen a bukásig, amikor ugyanazok az emberek, akikkel valaha együtt mulatott, szép sorban mindenkit kinyírtak körülötte, és amikor már – súlyos kokainfüggőként és szétzilálódott élettel – ő is sorra került volna, ha nem jelentkezik a tanúvédelmi programba. A legironikusabb az, hogy a film végén a tisztes polgári létbe kényszerített Henry visszasírja a maffiózói múltat, és a néző valahol érti is, miért: a gengszterként az élet császárának érezhette magát, akire nem vonatkoztak a szabályok, akit tiszteltek, és aki előtt minden kapu megnyílt. Az erőszak pedig ugyanolyan része volt a mindennapoknak, mint másnak mondjuk az, hogy logarlécet használ a munkájához: a gengszterlét magának a gengszternek fel sem tűnő bizarrságához hozzátartozik, hogy miközben szeretett anyukád húsgombócát falatozod a barátaiddal, kölcsönkéred a nagykést, amellyel aztán a kocsid csomagtartójába gyömöszölt áldozatodat – egykori társadat, barátodat – fogod végképp hidegre tenni. Scorsese-nek éppen ezt az ellentmondásosságot sikerült megragadnia, és filmje ezért válhatott pillanatok alatt klasszikussá, amelyre 30–40 év múlva is ugyanúgy fognak emlékezni, mint mondjuk A Keresztapa-trilógiára, vagy A Sebhelyesarcúra.

Bővebben...