Eredeti cím: AEON FLUX Kiadó: PARAMOUNT – INTERCOM Rendezte: Karyn Kusama Főszerepben: Charlize Theron, Marton Csokas, Johnny Lee Miller, Sophie Okonedo, Frances McDormand, Pete Postlethwaite Film: Az Aeon Fluxban leginkább a sokmilliós gázsi ragadhatta meg Charlize Theront, hiszen az MTV rövid életű animációs sorozatának filmadaptációja színészi kihívást nem jelent (legfeljebb atlétikait-erőnlétit – Theronnak „sikerült” is nyaksérülést szenvednie az egyik edzésen, ami miatt több mint egy hónapra le kellett állítani a forgatást), művészi értékeket – amit a dél-afrikai színésznő egyre fontosabbnak tart – finoman szólva nem teremt. Az Aeon Flux csupán egy látványos kis semmiség, amely ugyanakkor azért megpróbál komolynak látszani, és épp ettől válik mosolyogtatóvá/bosszantóvá (vérmérséklet szerint). A történet 2415-ben játszódik, amikor is négyszáz évvel azután, hogy egy gyilkos vírus kiirtotta az emberiség 99%-át, a túlélők egy óriási fallal körbevett városban, Bregnában élnek. Noha az uralkodó, Trevor Goodchild (Marton Csókás) jólétben tartja az embereket, mégis akadnak, akik lázadnak a diktatórikus hatalom ellen. Köztük Aeon Flux is, akit – miután Goodchild öccse, Oren (Jonny Lee Miller) meggyilkolja a húgát – a személyes bosszú is vezérel, és aki döbbenetes titkokat tud meg mind a saját, mind Trevor, mind Bregna múltjáról... Hogy mit, azt természetesen nem ildomos elárulnunk (azok fantáziájának megmozdítására, aki nem látták a filmet, egy szót azért mondunk: klónozás), inkább megállapítjuk, hogy Theron ultradögösen néz ki a latexszereléseiben, még akkor is, ha azok komikusak, a futurisztikus világ megjelenítése pedig stílusos és szép, ami segít feledtetni az olyan hiányosságokat, mint valódi jellemek, normális párbeszédek és egyéb botorságok, amelyek nélkül persze még élvezhetjük az Aeon Fluxot.
Eredeti cím: THE LOST WORLD: JURASSIC PARK Kiadó: UNIVERSAL – UPI HUNGARY Rendezte: Steven Spielberg Főszerepben: Jeff Goldblum, Julianne Moore, Richard Attenborough, Pete Postlethwaite, Vince Vaughn Film: A Jurassic Park már emlegetett 920 millió dolláros mozis bevétele nyilván nyomós érv lehetett a folytatás elkészítése mellett, de ha eltekintünk a financiális szempontoktól, a második részt az tette volna indokolttá, ha Spielberg tud még valami újat mondani és mutatni. Jó, elismerjük, a dinók animálása még tökéletesebbé vált 1993 és 1997 között, de másodszorra már a 65 millió évvel ezelőttről klónozás segítségével a jelenbe hozott kreatúrák látványától sem esik le annyira az állunk, az pedig eleve nem is kérdés, hogy Az elveszett világ: Jurassic Park 2.– a technikai színvonalat leszámítva – alulmarad az elődjével szemben. Az elveszett világ hossza gyakorlatilag megegyezik a Jurassic Parkéval (mindkettő közel 130 perces), ám Az elveszett világban túl sok és túl tömény az akció, túl sok a sötétség, túl sok a szörnyeteg, a karakterek viszont még vázlatosabbak, a sztori pedig intellektuálisan még soványabb, mint az első részben: hogy folytatható legyen a dinókaland, kiderül, hogy a lényeket valójában egy másik szigeten, az ún. B helyszínen „keltették ki”, ahol az elmúlt négy évben kedvükre szaporodhattak. Az első rész őslényparkjának megálmodója, John Hammond (Richard Attenborough) arra kéri az első részből már szintén ismert matematikust, Ian Malcolmot (Jeff Goldblum), hogy utazzon erre a szigetre az új élet kezdetét tanulmányozni. Malcolm vonakodik, de amikor megtudja, hogy paleontológus barátnője, Sarah Harding (Julianne Moore) már ott van, ő is útra kel. De persze kiderül, hogy rajtuk és az őslényeken kívül más is a szigetre érkezett: Hammond pénzéhes unokaöccse és csapata, akik persze rosszban sántikálnak, és akik miatt nemcsak a szigeten veszi kezdetét zűrzavar és elkeseredett küzdelem a túlélésért, de még San Diegóban is, az unokaöcs ugyanis oda hajóztatja az egyik őslényt...
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film