DOOM

DOOM src=Eredeti cím: DOOM
Kiadó: UNIVERSAL – INTERCOM
Rendezte: Andrzej Bartkowiak
Főszerepben: Karl Urban, Dwayne Johnson (The Rock), Rosamund Pike
Film: Egy kvízkérdéssel nyitnánk. Vajon milyen számítógépes játékkal játszik Greene doktor a Vészhelyzet második évadának hetedik epizódjában? Ha valaki nem tudná a választ, annak eláruljuk: a Doom 2-vel. Mindezt gondolhatjuk ügyes termékelhelyezésnek (kiváltképp annak a fényében, hogy a Vészhelyzet executive producere, John Wells most a Doom egyik producere), de akkor is tény: a forradalmian új és az egész játékpiacot újradefiniáló Doom már-már össznépi mánia volt – még olyanok is játszották (többek között e sorok írója), akik amúgy a számítógépüket szigorúan munkaeszköznek tekintették. A Doom 3 a második rész megjelenése után tíz évvel, 2004-ben került piacra, és az egy évvel később bemutatott film nyilván a játék promócióját is hivatott volt szolgálni, bár nem vagyunk róla meggyőződve, hogy feltétlenül szolgálta is. A BBC Online kritikusa szerint ugyan ez minden idők legjobb számítógépjáték-adaptációja, ám a szerző maga is rögtön elismeri, hogy tekintve az eddigi ilyen produktumokat ez igazából nem jelent semmit. Például azt sem, hogy a Doom-ot egyáltalán tekinthetjük-e igazi filmnek, illetve hogy azok, akik életükben nem találkoztak a játékkal, tudják-e értékelni ezt a mozgóképet, még ha az egyáltalán nem épül is egy az egyben a Doom játékra. A történet (gyorsreagálású taktikai osztag érkezik a Marson felállított kutatóbázisra, hogy rendet tegyen a labirintusszerű létesítményben, ahol förtelmes,vérszomjas lények garázdálkodnak) ugyanis sematikus, a figurák szintén, a komoly akcióra pedig sokáig kell várni. Az egyetlen igazán egyedi és érdekfeszítő rész az az öt perc, amikor a first person shooter üzemmódba vált a film (elvégre ez volt a játék lényege), és olyan, mintha mi gyalogolnánk a fegyverünkkel, a kamera pedig csak azt mutatná, amit mi látunk-láthatunk. Az utána következő jelenetek is kellően Doom-osak és erősek, de ez már tényleg a film utolsó harmada, és előtte igen lassan történnek az események, így nem ártott volna legalább a DVD-t interaktívvá tenni, jelenleg ugyanis maximum a „fejezetugrás” és a „gyorskeresés” gombbal tudunk beleszólni a film menetébe.

Hogyan mentsd meg az emberiséget, ha te vagy az egyetlen hús-vér ember? - Hasonmás Blu-ray Disc

hasonmas-blu-ray-150A nem túl távoli jövőben az emberek saját tökéletes robothasonmásaikat küldik az utcára. A csinos, életerős, örökifjú gépek dolgoznak, buliznak, élik az életet, míg irányítójuk ezalatt az otthon kényelmét és biztonságát élvezi.

Hasonmás DVD

hasonmas-dvd-150A nem túl távoli jövőben az emberek saját tökéletes robothasonmásaikat küldik az utcára. A csinos, életerős, örökifjú gépek dolgoznak, buliznak, élik az életet, míg irányítójuk ezalatt az otthon kényelmét és biztonságát élvezi.

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás