KÍGYÓK A FEDÉLZETEN

KÍGYÓK A FEDÉLZETENEredeti cím: SNAKES ON A PLANE
Kiadó: NEW LINE – FORUM HOME ENTERTAINMENT
Rendezte: David R. Elis
Főszerepben: Samuel L. Jackson, Julianna Marguiles, Nathan Phillips, David Koechner
Film: A filmcímek – különösen magyarításuk után – sokszor félrevezetőek, és a filmtől egészen mást kapunk, mint amit a cím ígér, jelen dolgozat esetében azonban szó sincs ilyesmiről: a Kígyók a fedélzeten elnevezés tökéletesen megragadja a lényeget. A magyar címből legfeljebb annyi nem derül ki, hogy hajó vagy repülőgép fedélzetéről van-e szó, de a néhány soros borítószöveg ebben a konkrét kérdésben megfelelő eligazítást, általánosságban pedig kimerítő tartalomismertetőt kínál, merthogy a Mobil, illetve a Végső állomás 2. rendezőjének 2006-os opusa valóban nem szól többről annál, mint amit a szinopszisban olvashatunk: „Flynn FBI-ügynök (Samuel L. Jackson) veszélyes feladatot kap: egy szövetségi védelem alatt álló koronatanút kell Hawaiiból Los Angelesbe kísérnie, hogy vallomásával rács mögé juttassanak egy vérengző maffiafőnököt. Ám amint a gépük eléri a 9000 méteres repülési magasságot, mérges kígyók százai szabadulnak az utastérbe. A veszedelmes fenevadak mindenkit megtámadnak, aki az útjukba kerül. Ádáz öldöklés veszi kezdetét, az utasok kétségbeesetten küzdenek az életükért. Flynn kézbe veszi az irányítást a reménytelennek látszó élethalálharcban, és Los Angeles legnevesebb kígyószakértőjétől kér segítséget.” Talán csak annyit kell még hozzátennünk a fentiekhez, hogy a kígyókat természetesen a gaz gengszter csempészette a gépre, ráadásul a növényeket, amelyeket az utasok búcsúajándékként kaptak a honolului repülőtéren, jól befújatta egy anyaggal, ami még jobban megvadítja a kígyókat. A Kígyók a fedélzeten hivatalosan ugyan az „akció”, „horror” és „thriller” címkéket kapta, de nem egy honlap a film adatlapján a „vígjáték” besorolást is szerepelteti, mégpedig joggal, az alkotók ugyanis szándékosan nem vették túl komolyan magukat: ironikus attitűddel vérbeli B-filmet, trasht készítettek. Bár nyilván lesz, aki azt mondja majd: ne próbálják a szemetet azzal lenyomni a torkán, hogy itt, kérem szépen, irónia van, és az ócskaság szándékosan ócskaság, mi inkább a laza hozzáállást javalljuk a mű befogadásához: mulassunk jót a sokféle karikatúraszerű karakteren, élvezzük az akciót, mulassunk Jackson káromkodásain, és csodálkozzunk, hogy a kígyók olyasmibe is beleharapnak, amire azért nem számítanánk.

A BŰN SZÍNE

A BŰN SZÍNE src=Eredeti cím: FREEDOMLAND
Kiadó: COLUMBIA/TRISTAR – FORUM HOME ENTERTAINMENT HUNGARY
Rendezte: Joe Roth
Főszerepben: Samuel L. Jackson, Julianne Moore, Edie Falco, William Forsythe
Film: „A függetlenség ára, hogy miközben összekaparod a finanszírozást, csak arra nem jut időd, amire a legjobban kéne: a filmre. Itt van például Joe Roth, a világ egyik legjobb producere, aki szanaszét rohangál a világban, mert hol az egyik finanszírozója esik ki, hol a másik. Fölemészti magát meg az idejét, és még mindig adós egy jó filmmel.” Mindezt Jerry Bruckheimer mondta nemrég egy interjúban, és bár arról nem vagyunk meggyőződve, hogy Joe Roth, a Disney egykori elnöke valóban a világ egyik legjobb producere lenne, azzal egyetértünk, hogy valóban adós egy jó filmmel. Sajnos eddigi legutolsó rendezése, A bűn színe (amelyet producerként viszont nem jegyez) sem sikerült igazán, bár a borzalmas Kelekótya karácsonyhoz képest mindenképpen előrelépés ez a thriller, amelynek rövid sztorija a következő: a fehér bőrű Brenda Martin (Julianne Moore, aki a 2002-es Az órák és a Távol a mennyországtól óta szintén adós egy jó filmmel) súlyos sérülésekkel érkezik a kórházba, és azt állítja, hogy egy férfi elrabolta a kocsiját benne a négyéves kisfiával. Az ügyet a tapasztalt fekete nyomozó, Lorenzo (Samuel L. Jackson – őt még több ideje nem láttuk valamirevaló alkotásban) kezdi vizsgálni, akinek rendkívül nehéz dolga van, mivel a rendőrség egy fekete férfit gyanúsít a gyermek elrablásával, és ez – valamint az, hogy a környéket fehér bőrű rendőrök zárják le – tömeges tiltakozást vált ki az afroamerikai lakókból. Az egykor drogos Brendának, aki időközben a feketék lakta rész köztiszteletben álló önkéntes segítője lett, egy csoport olyan – fehér – nő is segíteni próbál, akiknek valaha szintén eltűnt a gyerekük, egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy Brenda bizonyos dolgokat elhallgat... A bűn színe rossznak semmiképpen nem nevezhető, inkább az a baja, hogy egyfelől nem sikerül fenntartani benne a feszültséget, másfelől az egyre komplikálódó történet nem igazán áll össze egésszé, sok a funkciótlan jelenet, azaz a végeredmény korántsem olyan, mint lehetne.

XXX – A KÖVETKEZŐ FOKOZAT

XXX – A KÖVETKEZŐ FOKOZAT src=Eredeti cím: XXX – THE NEXT LEVEL
Kiadó: COLUMBIA/TRISTAR – WHV HUNGÁRIA KFT.
Rendezte: Lee Tamahori
Főszerepben: Ice Cube, Willem Dafoe, Scott Speedman, Samuel L. Jackson
Film: A „Xander Cage halott” megállapítás ugyan tagadhatatlanul kevésbé súlyos, mint a nietzschei „Isten halott”, indoklásként azonban ez hangzik el az xXx – A következő fokozatban, Vin Diesel helyett miért Ice Cube a 2002-es xXx folytatásának főhőse. Azt ugyan nem mondják, hogy Rob Cohen is halott volna (nincs is így), de tény, hogy a rendezői székben a látványos agyatlanságok rendezőjét (az xXx mellett többek között ő jegyzi a Halálos iramban-t és az idei év egyik nagy financiális buktáját, a Lopakodót) Lee Tamahori váltotta (Halj meg máskor!, A pók hálójában), akinek – egyébként Cohen produceri felügyeletével – valóban sikerült „következő fokozat”-ra emelni az xXx eleve meglehetős, ámbátor a maga módján szórakoztató gagyiságát. Jégkockát, bocsánat, Darius Stone-t egyébként az első részből már ismert Augustus Gibbons ügynök (Samuel L. Jackson) egyenesen a börtönből hozza ki (pontosabban szökésre biztatja), úgy vélve, hogy itt már csak a morózus nehézfiú tud segíteni: meg kell hiúsítani az USA elnökének elfogására és a hatalom átvételére irányuló titkos katonai összeesküvést, amelyet George Deckert (Willem Dafoe) védelmi miniszter irányít. Tökéletesen hihető történet ugyebár, de ne kötözködjünk, élvezzük inkább a nagyszerűen megírt dialógusokat vagy Ice Cube színészi játékát. Bocsánat, csak vicceltünk, a párbeszédek dilettánsak, Diesel pedig Sir Laurence Olivier Ice Cube-hoz képest, úgyhogy koncentráljunk inkább az akcióra, az autókra és a különböző high-tech izékre. Ezekből akad bőven, csak hát a nézők jelentős hányada ezt eleve kevésnek érzi, hát még akkor, ha ezek is olykor abszurdak, és túlfeszítettek. Egy dolog mindenesetre megnyugtató: mivel az xXx – A következő fokozat Amerikában mindössze kb. a hatodát hozta az xXx közel 150 millió dolláros bevételének, az újabb fokozatot valószínűleg megússzuk.

CSILLAGOK HÁBORÚJA III. RÉSZ – A SITH-EK BOSSZÚJA

CSILLAGOK HÁBORÚJA III. RÉSZ – A SITH-EK BOSSZÚJA src=Eredeti cím: STAR WARS EPISODE III – REVENGE OF THE SITH
Kiadó: 20TH CENTURY FOX – INTERCOM
Rendezte: George Lucas
Főszerepben: Ewan McGregor, Natalie Portman, Hayden Christensen, Ian McDiarmid, Samuel L. Jackson, Anthony Daniels, Kenny Baker, Jimmy Smith, Christopher Lee, Peter Mayhew
Film: Amikor anno a ’80-as évek legelején a nagysikerű Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban Magyarországon is megjelent az akkoriban csak egyszerűen „Csillagok háborúja” címet viselő sci-fi (Gömöri Péter nagyszerű fordításában), George Lucas már a regény előszavában röviden felvázolta mindazokat a történéseket, amelyek elvezették az olvasót az „Egy új remény” cselekményének kezdetéhez. E sorok írója még most is jól emlékszik, mekkora hatást tett rá már ez az első másfél oldal és amellett, hogy gyermekfejjel szinte egyszusszra kiolvasta a sci-fit, mennyire meglódították a fantáziáját mindazok, a Klónok háborújával és a számító főkancellárból császárrá lett Palpatine uralomra kerülésével kapcsolatos események, amelyek a könyv előszava mellett, a regény folyamán is felemlegetésre kerülnek. Mindez teljességében csak most, a Star Wars eposz első trilógiájának harmadik filmjében bontakozik ki. Végre valahára láthatjuk, hogyan játssza ki a szeparatistákat a köztársaság erőinek, tanítványát, Dooku grófot pedig a bosszútól izzó ifjú Anakyn Skywalkernek Palpatine (alias Darth Sidious), hogyan kaparintja meg a hatalmat és számol le a Jedikkel a fôkancellár álarca mögött rejtőzködő Sith mester. Milyen események és lelki folyamatok sodorják az Erő sötét oldalának bűvkörébe az ifjú Anakin Skywalkert, hogy végül a Jediket meghatározó értékrend valamennyi jellemvonását feladva, önként váljon az Erő sötét oldalát birtokló Császár tanítványává és akaratának végrehajtójává – Darth Vaderré. A Sith-ek bosszúja meglehetősen sötét hangulatú film, ugyanakkor igen látványos. Kétségtelen, hogy számos tekintetben az első filmtrilógia legjobban sikerült darabja, ám azért hadd méltatlankodjunk kissé a színészi alakításokon, ami érzésünk szerint Natalie Portman és Hayden Christensen mellett a film írt-íratlan főszereplôje, az Obi-Wan Kenobit alakító Ewan McGregor esetében különösen halovány, főként a brit aktor egynéhány korábbi filmszerepének fényében. Az első két epizóddal ellentétben azonban – szerencsére – az olyan béna számítógépes figurák, mint Wattoo, vagy Obi-Wan Kenobi második részben megismert, animált kocsmáros-barátja, Dexter ez esetben elmaradtak (azért Jar Jar Binks feltűnik egy-két jelenetben), ráadásul a CGI hátterek is sokkal kevésbé tűnnek rajzfilmszerűnek, mint amilyeneket a Baljós árnyak, vagy a Klónok támadása filmek esetében láthattunk. Mindez arra enged következtetni, hogy Lucasék a klasszikus középső trilógia közvetlen előzményeit szemünk elé táró fejezetet talán kevésbé akarták ilyen elemekkel elbagatellizálni, függetlenül attól, hogy – amint az a kétlemezes DVD kiadvány extra korongján megtekinthető törölt jelenetek egynémely képsorából kiderül – azért lett volna módjuk arra, hogy némileg tovább árnyalják a cselekményt (legalábbis az „éltesebb” korosztályok számára). Azért így is elégedetten figyelhetjük, ahogy a szálak végre valahára elvezetnek az 1977-es klasszikus „Egy új remény” epizód kezdetét közvetlenül megelőző időkhöz, egy rövid snitt erejéig mintha a Millennium Falcon is feltűnne, megjelenik Csubakka, és az épülő Halálcsillagot figyelő Császár mellett a fiatal Tarkin admirálist is láthatjuk.

CARTER EDZŐ

CARTER EDZŐ src=Eredeti cím: COACH CARTER
Kiadó: PARAMOUNT PICTURES – INTERCOM
Rendezte: Thomas Carter
Főszerepben: Samuel L. Jackson, Rob Brown, Robert Ri’chard, Rick Gonzalez, Nana Gbewonyo, Antwon Tanner, Channing Tatum, Ashanti
Film: Ásítóan unalmas a Carter edző cím, kb. annyira érdekfeszítő, mintha egy filmnek a Feri, a hentes címet adták volna, viszont van egy nagy előnye: az embernek még a tartalomismertetőt sem kell elolvasnia ahhoz, hogy tudja, körülbelül mire számítson: sportfilmre. Ha ehhez azt az információt is megkapjuk, hogy címszereplőnket Samuel L. Jackson alakítja, akkor az is sejthető, hogy a sport mellett valamiféle afroamerikai tematikát is szervíroznak majd, méghozzá a politikai korrektség jegyében és szép-magasztos üzenetekkel, bölcs gondolatokkal körítve. A szinopszis nélkül tulajdonképpen csak azt kicsit kockázatosabb megtippelni, hogy vajon ezúttal melyik sportágra esett Hollywood választása, bár azért az amerikai futball-baseball-kosárlabda háromszögén kívülre ritkán tévednek. Nos, nem tévednek ezúttal sem: Carter edző egy richmondi középiskola kosárlabdacsapatának trenírozását vállalja el – ám célja nem csupán annyi, hogy sikeres sportolókat neveljen az addig kimondottan gyenge teljesítményt mutató játékosokból, hanem az is, hogy a többnyire afroamerikai fiatalok ne börtönben végezzék, mint az államban minden harmadik 18–24 év közötti fiatal (a statisztikákat maga Carter szolgáltatja a filmben), hanem leérettségizzenek, főiskolára és egyetemre menjenek. Carter éppen ezért szerződést írat alá velük, amelyben vállalják, hogy az edzés mellett rendszeresen bejárnak a tanórákra is, és elérnek egy meghatározott átlagot. Módszerei egyébként is kőkemények (ezer fekvőtámasz stb.), ennek ellenére szép lassan sikerül megnyernie magának az eleinte szervezetlen csürheként viselkedő fiúkat. A csapat eredményei el is kezdenek látványosan javulni, amikor azonban Carter azt látja, hogy a tanulást ugyanúgy hanyagolják, mint korábban, radikális lépésre szánja el magát: lezárja a tornatermet, leállítja az edzéseket, nem akarja ugyanis, hogy a fiúk életének csúcspontja egy bajnokság megnyerése legyen, és utána valóban bűnözés és/vagy a drogok várjanak rájuk. A város természetesen felháborodik a konok edző döntésén, a csapat ugyanakkor belátja, hogy igaza van... A fentiekből kitűnhet, hogy az egyébként valódi történetet elbeszélő Carter edző szigorúan panelekből építkezik, de ha ez valakit nem zavar, akkor voltaképpen tisztességes filmet láthat, izgalmasan fotografált sportjelenetekkel, jól megválasztott színészekkel. Hogy közben szombat délutáni népnevelő tévéfilm is Carter edző? Igen, de annyi baj legyen.

Tiszta Románc - ingyen letölthető videó előzetes

ingyen film, ingyen film letöltés, ingyen filmek, ingyen filmek letöltése, ingyen letöltés, ingyen letöltések, ingyen videó, ingyen videó letöltés, ingyen videó letöltések, ingyen videók, ingyenes film, ingyenes film letöltés, ingyenes filmek, ingyenes filmek letöltése, ingyenes letöltés, ingyenes letöltések, ingyenes videó, ingyenes videó letöltés, ingyenes videó letöltések, ingyenes videókQuentin Tarantino forgatókönyvét a mainstreames Tony Scott vitte celluloidra, emiatt a Tiszta románc populárisabb, mint Tarantinonak azok a filmjei, amelyeket később már saját maga forgatott. Az azonban már az ingyen letölthető videó előzetesből is érződik, hogy a történet tagadhatatlanul „tarantínós”, ráadásul a film színvonalát olyan sztárok fémjelzik, mint Christian Slater, Patricia Arquette, Dennis Hopper, Val Kilmer, Gary Oldman, Brad Pitt, Christopher Walken, Samuel L. Jackson.

Tiszta Románc - ingyen letölthető videó előzetes

ingyen film, ingyen film letöltés, ingyen filmek, ingyen filmek letöltése, ingyen letöltés, ingyen letöltések, ingyen videó, ingyen videó letöltés, ingyen videó letöltések, ingyen videók, ingyenes film, ingyenes film letöltés, ingyenes filmek, ingyenes filmek letöltése, ingyenes letöltés, ingyenes letöltések, ingyenes videó, ingyenes videó letöltés, ingyenes videó letöltések, ingyenes videókQuentin Tarantino forgatókönyvét a mainstreames Tony Scott vitte celluloidra, emiatt a Tiszta románc populárisabb, mint Tarantinonak azok a filmjei, amelyeket később már saját maga forgatott. Az azonban már az ingyen letölthető videó előzetesből is érződik, hogy a történet tagadhatatlanul „tarantínós”, ráadásul a film színvonalát olyan sztárok fémjelzik, mint Christian Slater, Patricia Arquette, Dennis Hopper, Val Kilmer, Gary Oldman, Brad Pitt, Christopher Walken, Samuel L. Jackson.

Pancser Police DVD

pancser_police_dvd_kicsiA furcsa, de annál viccesebb rendőrpáros szerepében Will Ferrellt és az új oldaláról is bemutatkozó Mark Wahlberget láthatjuk. A mellékszerepekben olyan kiváló színészek tűnnek fel a vásznon, mint Samuel L. Jackson, Eva Mendes, Michael Keaton és Anne Heche

Pancser Police Blu-ray Disc

pancser_police_bd_3d_kicsiA Pancser Police (The Other Guys) akcióvígjáték furcsa, de annál viccesebb rendőrpárosa szerepében Will Ferrellt és az új oldaláról is bemutatkozó Mark Wahlberget láthatjuk. A mellékszerepekben olyan kiváló színészek tűnnek fel a vásznon, mint Samuel L. Jackson, Eva Mendes, Michael Keaton és Anne Heche

S.W.A.T. – Különleges kommandó Blu-ray Disc

swat_bd_kicsiBrian (Jeremy Renner) és Jim (Colin Farrell) a rendőrség elit osztagának a tagjait egy rosszul sikerült túszmentő akció miatt felfüggesztik. Brian megsértődve távozik, míg Jim inkább vállalja a megalázó lefokozást, csakhogy az egység közelében maradhasson.


xXx Blu-ray Disc

xxx_bd_kicsiXander Cage (Vin Diesel), alias XXX saját hátborzongató mutatványairól szóló web-videók árusításával tölti nem éppen szokványos életét. Mind csupa hatásvadász, életveszélyes vállalkozás, melyek csupán rajongói és barátai körében emelik népszerűségét, ellenben egyre gyakrabban kerül összeütközésbe a törvénnyel.

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás