Eredeti cím: THE INTERPRETER
Kiadó: UNIVERSAL – UPI HUNGARY
Rendezte: Sydney Pollack
Főszerepben: Nicole Kidman, Sean Penn, Catherine Keener
Film: Sydney Pollack elérte azt, ami még Alfred Hitchcocknak sem sikerült: ő az első filmes, aki az ENSZ New York-i székházában forgathatott. Szögezzük azonban le gyorsan: nem azért részesült ebben a megtiszteltetésben, mert jobb rendező volna Hitchcocknál, hanem mert személyes találkozójukon valószínűleg jól tudott érvelni Kofi Annannak, az ENSZ főtitkárának, hogy A tolmács – ha nem is direkt és propagandisztikus módon – azok mellett az értékek mellett áll ki, amelyek mellett az Egyesült Nemzetek Szervezete is. És A tolmács valóban hirdeti is, hogy a fegyveres helyett jobb a békés megoldás, de ennél igazából nem is mond sokkal többet, noha 2005-ben, amikor a nemzetközi helyzet kellően bonyolult, ennél talán illene kissé szofisztikáltabbnak lenni. A történet azért szövevényesebb, és izgalomnak, illetve feszültségnek sincs híján: Silvia Broome (Nicole Kidman) az ENSZ tolmácsaként véletlenül tudomást szerez róla, hogy meg akarják gyilkolni (a valóságban természetesen nem létező) Matobo államelnökét, aki a világszervezetben elmondott beszédével szeretné megszilárdítani pozícióit, mivel népirtás miatt a hágai nemzetközi bíróság elé akarják állítani. A tolmácsnő némi késéssel jelenti az esetet, vizsgálat indul, de az USA titkosszolgálatának tapasztalt ügynöke, Tobin Keller (Sean Penn) előbb nem akar hinni a nőnek, később pedig arra jön rá, hogy Silvia nem mondott el mindent, és hogy sokkal érintettebb az ügyben, mint hitte volna... Egy ideig a néző kíváncsi a fejleményekre, és reménykedik, hogy mindkét főhős jellemét alaposabban megismerheti, de aztán sajnos kiderül, hogy A tolmács kevesebbet tud nyújtani, mint a néző eredetileg remélte: a tempó ugyan feszes, a színészek jók, a kivitelezés tisztességes, csak sajnos végül nem jutunk sehová.
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film