Eredeti cím: FANTASTIC FOUR (2 DVD SET) Kiadó: 20TH CENTURY FOX – INTERCOM Rendezte: Tim Story Főszerepben: Jessica Alba, Michael Chiklis, Ioan Gruffudd, Chris Evans, Julian McMahon Film: A Pókember második történetének DVD megjelenésekor már fejtegettük, hogy a képregényhősök kalandjait mostanság filmre átdolgozni olyan, mintha a biztos befutó versenylóra tenne valaki a lovin. Hát még, ha nem is egy, hanem egyenesen négy, különleges képességekkel felruházott szuperhősről van szó, akiknek előélete meglehetősen patinás, hiszen a Fantasztikus négyes kalandjait még 1961-ben indította útjára Stan Lee és Jack Kirby, hogy a képregényfüzetkékben brillírozó kvartett minden addigi rajzolt és szövegbuborékokat köpködő társánál fényesebb pályát fusson be. Épp ezért érthetetlen kissé, hogy az élőszereplős akciófilm-változat megvalósításával – amelyre eleddig egyes pletykák szerint azért nem volt lehetőség, mert a komputeren alapuló vizuális trükktechnikák fejletlensége egészen a közelmúltig nem tette lehetővé – Tim Story-t bízták meg, azt a rendezőt, aki nem kicsit bukott az Amerikai taxival. Sajnos Tim Story ügyetlenkedéseinek kéznyomai határozottan meglátszanak a filmen, hiszen például még a Brooklyn hídon kialakuló káosz sem „robban” akkorát, mint amit egy effajta akciójelenettől elvárna az ember, ráadásul Story a jó és a gonosz aktuális párharcának kibontakoztatása során nem képes a valódi feszültségteremtésre.A forgatókönyvírók pedig hiába élezték ki a filmet a karakterekre a szövevényes történet helyett, a rendező a színészek többségéből nem tudta kihozni mindazt a pluszt, amivel a képregényhősöket valóban „háromdimenziós” filmalakokká formálhatták volna. Így történhetett,hogy a szupercsapat értelmi vezetője Reed Richards, a későbbi nyúlánk Mr. Fantastic (Ioan Gruffudd) és a bájos Láthatatlan lány, Sue Storm (Jessica Alba), valamint a tőkeerős üzletember – majdani ügyeletes gonosz – Victor Von Doom (Julian McMahon) figurái által alkotott szerelmi háromszög csak pislákol, ellenben a sztori folyamán kőemberré váló – és a film magyarításában nem túl eredeti módon „Izé” névre keresztelt – Ben Grimm (Michael Chiklis), illetve a tűzről pattant Emberi Fáklya, Johnny Storm (Chris Evans) karakterei a szó átvitt értelmében is hatalmas energiával lángolnak. Azért ennyire ne rántsuk ki a szőnyeget a Fantasztikus négyes alól, és ez utóbbi kijelentésünket nem csak a puszta formalitás mondatja velünk. Mert bár tagadhatatlan tény, hogy a képregény-filmváltozatok világában van egynéhány, sokkal jobban felépített és megcsinált alkotás, a film igenis nézhető, szórakoztató produkció, mely még az előbb említett visszásságai ellenére is képes arra, hogy – ha már a legelején megfelelően ráhangolódunk – tartósan lekösse az embert. Apróbb nagyobb poénjaival, csípős humorú párbeszédeivel sikerül fenntartania a figyelmünket (néha még kifejezetten meg is nevettet), ezért tudj’ Isten még azt is meg lehet bocsátani, hogy az akciók nem éppen a leginkább eget-földet rengetők, a sztori pedig bugyutácska.
A FANTASZTIKUS NÉGYES ÉS AZ EZÜST UTAZÓ - KÉTLEMEZES EXTRA VÁLTOZAT
Eredeti cím: THE FANTASTIC FOUR: RISE OF THE SILVER SURFER (2 DVD SET) Kiadó: 20TH CENTURY FOX – INTERCOM Rendezte: Tim Story Főszerepben: Jessica Alba, Chris Evans, Ioan Gruffudd, Michael Chilkis, Julian McMahon Film: Négy különleges képességű szuperhősünknek ezúttal a galaxison túlról érkezett ellenséggel kell leszámolniuk. A világokat megsemmisítő Galactus szolgálatában álló, megfoghatatlanul gyors és felfoghatatlanul kegyetlen Ezüst Utazó ugyanis a naprendszerünkbe érkezett. Száguldó szörfdeszkáján bejárja a Földet. Ahol csak feltűnik, mindenütt rombolás, káosz és szenvedés jár a nyomában. Az amerikai hadsereg Reed Richardshoz (Ioan Gruffudd) fordul segítségért, és a team nyúlánk vezetője három társával neki is lát, hogy megoldja a problémát. Ténykedésük első lépései azonban nem vezetnek a kívánt eredményhez, ezért a hadsereg vezetői megvonják tőlük bizalmukat, mivel szolgálatait felajánlva a semmiből hirtelen feltűnik a színen régi ellenségük Victor Von Doom (Julian McMahon), aki szintén igen élénk érdeklődést mutat az Ezüst Utazó – de leginkább annak szörfdeszkája – iránt. A fantasztikus kvartett tagjai rögtön megsejtik, hogy Dr. Doom szándékai neméppen önös érdek nélkül valók, ezért igyekezniük kell – ha megfejtik az Ezüst Utazó titkát, talán régi ellenségüket is könnyebben legyőzhetik.
Egy kozmikus baleset következtében négy űrhajósból minden idők legfigyelemreméltóbb képességekkel rendelkező szuperhőse lesz – bár némi működési rendellenességre mindig számítani kell náluk.
A Fantasztikus négyes és az Ezüst Utazó Blu-ray Disc
Nem akartak ilyenek lenni. Három srác és egy lány egy kozmikus baleset következményeképpen mégis átalakult: egyikük nyúlik, mint a gumi, a másik kőből van, a harmadik láthatatlanná tud válni, a negyediknek engedelmeskedik a tűz.
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film