Appaloosa – A törvényen kívüli város

appaloosaItthon mozikban nem vetítették, ezért aztán több mint érdemes odafigyelni a parádés szereposztással elkészített  Appaloosa – A törvényen kívüli város (Appaloosa) című westernre, amely május 5-én jelenik meg DVD-n. A film érdekessége még, hogy Ed Harris ült a rendezői székbe, aki producerként és társíróként is jegyzi ezt a produkciót.

ERŐSZAKOS MÚLT

ERŐSZAKOS MÚLT src=Eredeti cím: THE HISTORY OF VIOLENCE
Kiadó: WARNER BROS. – WHV HUNGÁRIA KFT.
Rendezte: David Cronenberg
Főszerepben: Viggo Mortensen, Maria Bello, Ed Harris, William Hurt
Film: Tom Stall (Viggo Mortensen) a legnagyobb békességben és boldogságban él családjával egy csendes városkában, ám amikor önmaga és a vendéglőjében tartózkodók védelmében végez két bűnözővel, akik fegyverrel próbálják a helyet kirabolni, egyik napról a másikra teljesen megváltozik az élete:a helybéliek hősként kezdik ünnepelni. A szerény Tom nemigen tud mit kezdeni ezzel, az igazi kellemetlenséget azonban az jelenti, hogy felbukkan egy maffiózó, Carl Fogarty (Ed Harris), aki váltig állítja, hogy Tom nem az a példás és szelíd családapa, akinek mutatja magát, hanem múltja nagyon is erőszakos. Tom ezt tagadja, ezért Fogarty követni kezdi a férfi feleségét (Maria Bello) és gyerekeit, aki nem hagyja, hogy bántódás érje a családját. Cronenberg filmje természetesen választ ad a kérdésre, összetévesztik-e Tomot valakivel, vagy valóban eltitkolta a múltját, de mi ezt annak ellenére sem áruljuk el, hogy így nem könnyű az Erőszakos múltról beszélni. Annyi azért elmondható, hogy ez a Cronenberg-dolgozat lényegesen közönségbarátabb és mainstreamebb, mint a korábbi munkái, ám azért korántsem tucat-thriller: lényege nem csupán a feszültségkeltés, az akció és a látvány, hanem az erőszak természetének és az emberi identitásnak a vizsgálata is. Cronenberg ugyanakkor semmit nem rág a szánkba, nem fogalmaz meg tételmondatokat; amit esetleg „üzenni” akar, azt nekünk kell kiolvasnunk a karakterek viszonyának és viselkedésének alakulásából. A film erejét mindenestre növeli a sallangoktól mentes forgatókönyv, a nagyszerű és az elcsépelt beállításokat elkerülő operatőri munka és mindenekelőtt a színészek rendkívül érzékeny játéka.

A Gyűrűk Ura – A Gyűrű szövetsége Blu-ray Disc

the-lord-of-the-rings-the-fellowship-of-the-ring-blu-ray-netA békés hobbit, Zsákos Frodó rettenetes veszélyekkel teli útra indul, hogy a Szövetség hőseinek segítségével a Végzet Hegyére vigye, és ott megsemmisítse az Egy Gyűrűt, nehogy a pusztító erejű ékszer Szauron, a sötét úr birtokába kerüljön.

A Gyűrűk Ura – A két torony Blu-ray Disc

the-lord-of-the-rings-the-two-towers-blu-ray-netFrodó és Samu kénytelen Gollam segítségét igénybe venni, ha el akarnak jutni Mordorba. De megbízhatnak-e valakiben, akit ennyire megrontott a gyűrű? És megbízhat-e magában Frodó, aki érzi, hogy ő is egyre inkább a gyűrű hatalma alá kerül?

A Gyűrűk Ura – A Király visszatér Blu-ray Disc

the-lord-of-the-rings-the-return-of-the-king-blu-ray-netItt az idő, hogy Frodó helytálljon Gollam ármánykodásai, a hatalmas Banyapók félelmetes támadása és a elpusztíthatatlannak tűnő gyűrű nyomasztó terhe ellenére is.

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás