A KIRÁLYNŐ

Nyomtatás E-mail cím
2009. március 19. csütörtök, 00:00
A KIRÁLYNŐ src=Eredeti cím: THE QUEEN
Kiadó: PATHÉ/GRANADA – BUDAPEST FILM
Rendezte: Stephen Frears
Főszerepben: Helen Mirren, Michael Sheen, James Cromwell
Film: Amikor ezeket a sorokat írjuk, Tony Blair néhány napja már nem az Egyesült Királyság miniszterelnöke, helyét átadta Gordon Brownnak, amikor viszont A királynő játszódik (1997 nyarának végén-őszének elején), Blair még csak épp hivatalba lépett, és máris egy rendkívül kényes ügyet kellett minél ügyesebben elrendeznie: a Diana hercegnő hirtelen halálát követő helyzetet. Miközben gyakorlatilag az egész nemzetet sokkolta és mély gyásszal töltötte el a hercegnő végzetes párizsi autóbalesete, a királynő – arra hivatkozva, hogy Diana már elvált Károly hercegtől – azt akarta, hogy Diana temetése kizárólag a Spencer család magánügye legyen, nem mozdult ki a balmorali kastélyból, sőt még csak meg sem szólalt. Ezzel teljesen magára haragította a sajtót és az embereket, miközben Blair hatalmas népszerűségre tett szert azzal, hogy Dianát a „nép hercegnőjé”-nek nevezte. Blair köztársaságpárti tanácsadói (valamint felesége, Cherie) külön örültek a királyi ház csúfos leszereplésének, Blair azonban velük ellentétben nem vallott antimonarchista nézeteket, sőt Stephen Frears filmje szerint tulajdonképpen a miniszterelnök mentette meg a királyi házat a bukástól azzal, hogy rábeszélte II. Erzsébetet, engedjék félárbocra a lobogót a Buckingham palota fölött, vegyen részt Diana temetésén, és élő adásban beszéljen Diana örökségéről a tévében. Sokan persze erős túlzásnak tartják, hogy Blair-en múlt volna a monarchia sorsa, kérdésesnek vélik, mennyire lehet mindössze kilenc év távlatából tárgyilagos képet festeni, továbbá bulvárízűnek és Blair-pártinak tartják a Veszedelmes viszonyok rendezőjének munkáját. Kétségtelen, hogy a téma meglehetősen populáris, de Frears az esetleges saját elfogultságai ellenére is végig visszafogott és elegáns, és finom portrét rajzolt a királynőről. A királyi családot eleinte hajlamosak vagyunk félnótások gyülekezetének tekinteni, ám véleményünk Erzsébetről fokozatosan változik. Belátjuk: a Helen Mirren által zseniálisan megformált uralkodónőnek egy olyan szerepben kell évtizedek óta helyt állnia, amelyet nem önként választott magának, olyan értékek felett kell őrködnie, amelyek a mai világban relevanciájukat veszítették. Ő csak eleget tesz a ráruházott kötelességeknek, ő csak tartja magát az évszázados hagyományokhoz. Valójában egy helyzet foglya, kilépni nem tud és/vagy nem akar belőle, de fokozatosan ráébred, hogy ha fenn akarja tartani a királyság intézményét, nem mehet teljesen szembe a köz véleményével, az uralkodóháznak is haladnia kell a korral, és valamennyire el kell fogadniuk a megváltozott világot, ahol a hercegnők már nem más hercegnők, hanem popsztárok és divattervezők társaságát keresik.
Összegzés: Az egyetlen említésre méltó extra a feliratos werkfilm, de ez nem tántorít el minket attól, hogy megvételre ajánljuk ezt a DVD-t.
Kép: A képminőség jó,a kép elég tiszta és éles, a színek természetesek.
Hang: Ismét egy film, amelyiknél nem fontos az 5.1-es keverés – sokkal jobban örültünk volna, ha inkább angol felirat is került volna a lemezre.
Extrák: magyar 5.1, angol 5.1, magyar felirat, werkfilm, képgaléria, előzetes
Értékelés: 5 csillagos minősítés
Hozzászólások
Keresés
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

Cikkeinkből

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás