|
|
|
|
|
2009. június 09. kedd, 00:00 |
Eredeti cím: REBEL WITHOUT A CAUSE SE (2 DVD SET) Kiadó: WARNER BROS. – WHV HUNGÁRIA KFT. Rendezte: Nicholas Ray Főszerepben: James Dean, Natalie Wood, Sal Mineo Film: Kétségtelen, hogy a Haragban a világban a maga idejében – azaz ötven évvel ezelőtt – radikális filmnek számított Hollywoodban, hiszen megmutatta a középosztályi ifjúsági kultúra igazi arcát, a bandákat, az erőszakot, a tinédzserekben vibráló szexualitást (sőt még egy egyértelműen homoszexuális karaktert is felvonultatott), ennek ellenére úgy érezzük, hogy ha nem James Dean játszik benne, és ha Dean nem veszti életét még a bemutató előtt autóbalesetben, és válik mítosszá, Nicholas Ray filmjének ma kisebb fontosságot tulajdonítanának, mivel az a fenti említett merészség ellenére is megmarad alapvetően konzervatívnak, mind mondandójában, mind formailag. A film címének szó szerinti fordítása „ok nélkül lázadó”, és a főhőst, Jimmyt (Dean) többé-kevésbé így is láttatja a film, még akkor is, ha azért akadnak jelzések, hogy a felnőttek világában sincs minden rendben. Jimmy lázadóként indul, de a Haragban a világban végső soron Jimmy – és barátnője (Natalie Wood) – felnőtté válásával, a felnőttek társadalmába való belépésével végződik, miután a két fiatalnak két szörnyű tragédiát is végig kell élnie: előbb a helyi bandavezér, Buzz (Corey Allen) halálával végződik az autós párbaj, amelyre ő hívta ki Jimmyt, utána pedig a rendőrök tévedésből lelövik Jimmy barátját, a Jimmyhez szinte szerelemmel ragaszkodó Platót (Sal Mineo) – a bonyodalmakat az okozta, hogy Platót üldözte Buzz bandája (köztük az ifjú Dennis Hopper!), hogy kihúzzák belőle, hol van Jimmy, akiről azt hitték, hogy beszámolt a rendőrségnek az autós párbajról. A film a mai néző számára kissé hosszúnak tűnhet, és erősen melodramatikus, de számos jelenet belevésődik az agyunkba, Deanben pedig tagadhatatlanul van valami különös vonzerő és izgalmas titokzatosság.
Összegzés: Az új Haragban a világgal DVD megérdemelten viseli az „extra változat” nevet: a teljesen felújított kép és hang mellett több értékes bónuszt is kínál: az első lemezen az Így készült a haragban a világgal szerzőjének audiokommentárját hallhatjuk (sajnos magyar felirat nem készült hozzá), a második lemezen pedig archív felvételek (próbafelvétel, ruhapróba, James Dean emlékére készült korabeli dokumentumfilm, hang nélküli törölt jelenetek) mellett egy vadonatúj dokumentumfilm található. Kép: A Haragban a világgalt eredetileg fekete-fehérben kezdték forgatni, de mivel ráébredtek a film sikerpotenciáljára, átálltak színes anyagra. Most ezt a színes képet újították fel, és ha összehasonlítjuk az előző kiadással, láthatjuk a különbséget, pedig a korábbi – szintén felújított – változat sem volt rossz. Most mindenesetre a színek szebbek (bár a bőrtónusok néha kicsit vörösek), a kép kontrasztosabb, egyszóval valóban extra ez a változat. Hang: Míg az előző kiadás hangja csak mono volt, addig az extra változathoz 5.1-es keverés készült. Bevalljuk, ami minket illet, ennek cseppet sem örülünk, mert a film hatásvadász zenéje már monóban is kellően idegesítő volt. Objektíven hallgatva azonban megállapíthatjuk, hogy a mix jól sikerült, még ha nem is éppen ezé a filmé minden idők legeseménydúsabb hangsávja. Extrák: 1. lemez: angol 5.1, magyar felirat, audiokommentár 2. lemez: dokumentumfilmek, kimaradt jelenetek, kisfilm, próbafelvétel, ruhapróba Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film