LUTHER

Nyomtatás E-mail cím
2009. június 11. csütörtök, 00:00
LUTHER src=Eredeti cím: LUTHER
Kiadó: NFP/SUPERBOOK – BUDAPEST FILM
Rendezte: Eric Till
Főszerepben: Joseph Fiennes, Alfred Molina, Bruno Ganz, Peter Ustinov
Film: Eric Till rendező a DVD-n szereplő interjúban Luther Márton tulajdonságai között megemlíti a kibírhatatlanságot és a türelmetlenséget is, ami tökéletesen egybevág filmjének azzal a céljával, hogy a protestantizmus atyjának úgymond az emberi arcát is megmutassa. A Luther valóban nem éri be annyival, hogy afféle mozgó képeskönyvként egyszerűen elénk tárja a reformáció megindítójának életét és a teljes nyugati civilizáció további fejlődését döntően befolyásoló tanait, hanem Luther belső küzdelmét, lelki tusáit is ábrázolni kívánja. A 21 millió euróból, európai sztárokkal – a brit Joseph Fiennesszel, Alfred Molinával és a tavaly elhunyt Peter Ustinovval, illetve a svájci Bruno Ganz-cal – forgatott európai produkció többé-kevésbé el is éri, amit kitűzött maga elé, és ebben feltétlenül nagy érdeme van Fiennesnek, aki hitelesen képes megjeleníteni Luthert a legkülönbözőbb érzelmi állapotokban és helyzetekben: ahogy Rómában járva megrökönyödik az egyház romlottságától, képmutatásától és fényűzésétől, ahogy már-már showmanként adja elő metszően éles bírálatát, ahogy szinte lázban égve fordítja németre a néptől addig „elzárt” Bibliát, ahogy szinte szétfeszíti a bizonyosság önnön igazáról, vagy ahogy – éppen ellenkezőleg – kételkedik önmagában, és fél egy-egy nagy horderejű döntés előtt, vagy ahogy például megretten, hogy tanai közvetve-közvetlenül micsoda lavinát indítottak el. Fienesszel együtt a többi színész is kitűnő a szerepében: Ustinov a Lutherrel rokonszenvező Bölcs Frigyes szász választófejedelemként, Bruno Ganz a Luthert óvó-támogató Ágoston-rendi szerzetesként, Molina pedig a népbutító búcsúcédulaárus Tetzel Jánosként, arról pedig nem ők tehetnek, hogy a Luther a történelmi összefüggések és mozgások ábrázolásában kevésbé sikeres. Kár, mert ez is fontos lett volna.
Összegzés: A film témájából adódóan akár végtelen mennyiségű extra is kerülhetett volna a lemezre, ehelyett csak pár rövidje interjút és nyers forgatási felvételeket találunk, ami kár, de ha felkeltette valaki érdeklődését a film, az a könyvtárakban vagy az interneten is bőségesen talál információt Lutherről és munkásságáról, illetve a korról, amelyben élt.
Kép: A Luther operatőre a többek között a Hét év Tibetbent, a Ronint és az Ellenség a kapuknál-t fényképező francia Robert Fraisse, és a látványra nem is lehet senkinek egy rossz szava: épp az ilyen stílusú filmekhez illő. A transzfer jó, a kép éles, és a sötét jelenetek is részletgazdagok.
Hang: A Luther keverése jó, a szinkron rendben, viszont a magyar felirat elég ügyetlen – talán egyszerűbb lett volna a szinkron szövegét felirattá alakítani, mint külön létrehozni egy sokkal gyengébb fordítást.
Extrák: magyar 5.1, angol 5.1, magyar felirat, angol felirat, interjúk, forgatási felvételek
Értékelés: 4 csillagos minősítés
Hozzászólások
Keresés
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

Cikkeinkből

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás