|
|
|
|
|
2009. március 26. csütörtök, 00:00 |
Eredeti cím: SUPERMAN RETURNS Kiadó: WARNER BROS. – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Bryan Singer Főszerepben: Brandon Routh, Kate Bosworth, James Marsden, Frank Langella, Parker Posey, Kevin Spacey Film: Az 1987-es Superman IV. csúfos bukása után Hollywoodban jó időre elfeledkeztek Krypton bolygó szülöttjéről, a feszes kék mezben, piros köpenyben repkedő Acélemberről. Sok-sok év szünet után Kevin Smith forgatókönyve alapján és Tim Burton rendezésében tért volna vissza Superman, de ebből nem lett semmi, mint ahogy az Alias című tévésorozat kitalálójának és írójának szkriptjét is elvetették, pedig ebből két rendező is dolgozott volna: Brett Ratner, majd távozása után McG. Superman szerepére is akadt nagyjából tucatnyi jelölt és önjelölt (csak hogy az ismertebb színészeket említsük: Josh Hartnett, Paul Walker, Brendan Fraser, Ashton Kutcher, Jim Caviezel), Bryan Singer azonban, aki McG-t lelépése után került a direktori székbe 2004-ben, és aki az X-Men harmadik része helyett választotta a Superman visszatért, ismeretlenebb színészt akart, így esett a választása Brandon Routhra. Hogy ez szerencsés döntés volt-e, kérdéses: azt ugyan mindenki elismeri, hogy Routh rendkívül hasonlít az eredeti Supermanre, Christopher Reeve-re, ám színészi képességeiről nincs mindenki meggyőződve. Még kevesebbek elégedettek azzal, hogy Lois Lane szerepét Kate Bosworth kapta, de igazából maga a film is megosztotta a kritikusokat és a közönséget: voltak, akik diadalmasnak tartották ezt a visszatérést, voltak, akik legjobb esetben is csak félig sikerültnek. Magával a sztorival persze senkinek nem volt különösebb baja, hiszen a Superman történetek eddig sem a túlzott bonyolultságukról voltak ismertek: miután Superman a szülőbolygóján csak romokat talált, öt évvel a távozása után visszatér a Földre, ahol Lois Lane-nek időközben fia született, vőlegénye van, és Pulitzer-díjas cikket írt „Miért nincs szüksége a világnak Supermanre” címmel. Superman Kent Clarkként ismét munkába áll a Daily Planet szerkesztőségében, ám természetesen egykettőre szükség van szuperhősi képességeire, ugyanis távolléte alatt Lex Luthor (Kevin Spacey) kiszabadult a börtönből, elvett egy gazdag özvegyet, hogy pénzre tegyen a szert, és most ördögi tervre készül: lopott kryptonit kristályok segítségével új kontinenst akar létrehozni, amely ugyanakkor elpusztítaná az eddigi földrészeket, és több milliárd ember halálát okozná. A látványvilágra szintén nem lehet semmi rosszat mondani, csak éppen nem ártott volna, ha lényegesen több az akciójelenet. Ugyanez vonatkozik a humorra is: a Superman visszatér és Superman figurája meglehetősen szárazra sikeredett, ugyanakkor drámai és súlyos nem lett, ha netán ez lett volna a humor száműzésének célja. Erről korántsem csak Brandon Routh tehet, aki egyébként Clark Kentként és Supermanként is alig-alig beszél, pedig két és fél óra alatt erre (is) bőven jutna idő.
Összegzés: Az első lemezre a film hossza miatt már nemigen fértek volna extrák, így a bónuszanyagok a második korongra kerültek. Ezek közül a legfontosabb a háromórás – és öt fő részre osztott – dokumentumfilm, amelyet vélhetően csak kevesek fognak végignézni, de aki így tesz, az végigkövetheti a film genezisét attól a ponttól kezdve, hogy Bryan Singer, Michael Dougherty és Dan Harris – még szerződés nélkül – megírták a történetet, amelyből aztán Dougherty és Harris készítette el a forgatókönyvet. A dokumentumfilmből rengeteg kulisszatitkot tudhatunk meg, sok-sok forgatási felvételt láthatunk, és persze nem hiányoznak a vicceskedések sem, például ahogy Spacey poénból fellöki az asszisztensét. A hosszú werkfilm mellett eltörpül az alig néhány perces filmecske arról, hogyan „támasztották fel” digitálisan a film készítői Superman apját, Jor-Elt, akit az 1978-as filmben Marlon Brando alakított. Ha ezzel végeztünk, még mindig vár ránk tizenegy kimaradt jelenet tizennégy percben, no és persze az elmaradhatatlan előzetesek. A kiadvány igényes, de a film sokak számára némi csalódást okozhat. Kép:Tapasztalhatunk némi finom szemcsésséget, de ez nem is baj, mert filmszerűséget kölcsönöz a digitális kamerákkal felvett képeknek, amelyek ugyanakkor egy fokkal lehetnének élesebbek. Hang: A hangra egyetlen rossz szavunk sem lehet, erőteljes, dinamikus, tiszta, kitűnő surround, élmény a fülnek. Extrák: 1. lemez: magyar 5.1, angol 5.1, magyar felirat, angol felirat 2. lemez: dokumentumfilm, kisfilm, kimaradt jelenetek, előzetes Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film