|
|
|
|
|
2009. április 14. kedd, 00:00 |
Eredeti cím: BIG MOMMA’S HOUSE 2 Kiadó: 20TH CENTURY FOX – INTERCOM Rendezte: John Whitesell Főszerepben: Martin Lawrence, Elton LeBlanc, Nia Long, Michelle Parylak, Emily Procter, Zachary Levi Film: Nem hinnénk, hogy Martin Lawrencenek levelek tízezreit küldték volna a rajongók, hogy ugyan folytassa már a Gagyi mamit, de azért csak elkészült a második rész. Igaz, a Fox sem hamarkodta el a dolgot, hiszen a fantáziadúsan Gagyi mami 2.-re keresztelt produktum csak majd’ hat évvel az előd után került a mozikba. Mami ezúttal egy fokkal még gagyibb, de akinek tetszett az eredeti, az várhatóan ezzel is egészen jól ellesz, aki pedig már annak idején is rosszul volt Malcolm Turner FBI ügynök puffasztott nagyijelmezétől, az meg úgysem épp ezt a filmet fogja választani. Az első rész ismerői mindenesetre örömmel fedezhetik fel, hogy Sherri (Nia Long), akihez Turner annak idején azért költözött be túlsúlyos nevelőnőnek álcázva magát, hogy lefülelje a lány bankrabló vőlegényét, immáron a bevállalós ügynök felesége, sőt épp babát vár tőle. Turnert azonban ez utóbbi tény sem tartja vissza attól, hogy újra akcióba lendüljön, hiszen komoly nemzetbiztonsági ügyről van szó: egy Tom Fuller nevű programozó olyan számítógépes vírust alkotott, amellyel terrorszervezetek titkos kormányzati anyagokhoz juthatnának.Szerencsére Fullerék épp nevelőnőt keresnek három csemetéjüknek, így hát Turner – természetesen Sherri tudta nélkül – ismét felölti a mamimaskarát, és a család dadusaként nyomozni kezd Fullet után. Közben persze egyre jobban összebarátkozik a három lurkóval és kontrollmániás mamájukkal (Emily Procter), de a helyzetet az is bonyolítja, hogy Sherri azt hiszi, hogy férje épp félrelép, és féltékenységével veszélyezteti a nyomozás sikerét... A poénok ismertetésétől eltekintenénk, már csak azért is, mert nekünk ilyesmit csak elvétve sikerült felfedeznünk a filmben – mosoly helyett még mami nagyon viccesnek szánt, a Bomba nőt megidéző tengerparti futását is inkább enyhe viszolygással néztük.
Összegzés: Az extráknál az egyik kisfilm a vizuális effektekkel, mindenekelőtt mami jelmezével foglalkozik (többek között megtudhatjuk, mennyit kellett szőrözniük utómunkaként a számítógépes grafikusoknak, hogy a szerelés úgy nézzen ki, ahogy szerették volna), míg a másik kisfilm a szereposztást járja körül nyolc percben. Választható kommentárral 12 kimaradt jelenet is vár ránk kb. 15 percben (csakhogy magyar felirat – ahogy a többi extrára – erre sem került), valamint meghallgathatjuk a rendező, a producer és Zachary Levi audiokommentárját, de ilyet tényleg csak akkor tegyünk, ha gyötrően unatkozunk. Kép: A képminőségre egy szót sem szólhatunk, bár mi kiegyeztünk volna fekete-fehér prezentációval is, hátha úgy kevésbé lett volna irritáló mami rettenetes külseje Hang: Ne keressünk benne logikát, miért pont erre a kiadványra került DTS hang is – ha egyszer van, hallgassuk ezzel a filmet, hátha ez kicsit fokozza az élvezetet. Extrák: magyar 5.1, angol 5.1, angol DTS, magyar felirat, angol felirat, kisfilmek, kimaradt jelenetek, előzetes Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film