|
2009. március 17. kedd, 00:00 |
Eredeti cím: MR. BEAN’S HOLIDAY Kiadó: UNIVERSAL PICTURES – INTERCOM Rendezte: Steve Bendelack Főszerepben: Rowan Atkinson, Emma De Caunes, Jean Rochefort, Antoine De Caunes, Willem Dafoe Film: Egy tombola főnyereményének sorsolásán hogy-hogynem régi tévéhősünk, Mr. Bean sorszámát húzzák ki. A díj pedig nem más, mint egy Dél-franciaországi tengerparti nyaralás. Mivel a Riviéra Londontól csak egy ugrás, hősünk vonatra száll, hogy végre valahára a napon süttesse vonzó testét. Ám „Bab úr” nem lenne az, aki, ha ez az utazás teljesen eseménytelenül zajlana, ugyanis főhősünknek a legcsekélyebb baki is elég,hogy mintegy láncreakciót elindítva katasztrófába sodorjon majd mindent és mindenkit, ami és aki az útjába kerül. A sok bukdácsolás, fejreállás, összetévesztés és totális tévedés után végül mégis csak eljut Cannes-ba, ahol éppen a neves filmfesztivál zajlik, és ahol a bonyodalmak is rendeződnek, sőt talán a tengerparti sütkérezésre is marad ideje.
Összegzés: Azt egyáltalán nem állíthatjuk, hogy a fő produkciót extrák tömkelegével támogatták volna meg, ám teljességében úgy érezzük, erre nincs is semmi szükség. A film maga ugyanis eléggé erős ahhoz, hogy egymagában is eladja a DVD kiadványt egy szélesebb házimozi-néző tábor számára is. Véleményünk szerint jóval összefogottabb és szórakoztatóbb, mint a tíz esztendővel ezelőtt összerakott Mr.Bean – Az igazi katasztrófafilm címet viselő első „egész estés” Mr. Bean produkció. A filmben ugyan sok helyen visszaköszönnek a televíziós epizódokból átültetett és némileg átkozmetikázott poénok, de furcsamód ezek sem tűnnek unalmasnak. Ettől függetlenül a bónuszanyagként tálalt három kisfilm – különösen a mozi forgatásáról szóló „Francia Bean”, illetve a Rowan Atkinson Mr.Bean-né alakulását taglalgató „Az emberi Bean” etűd – viszonylag sokatmondó, és a 18 kimaradt jelenet is élvezetes pluszperceket szerez a nézőnek. Egy szó, mint száz a Mr. Bean DVD-re megéri beruházni. Kép: A film jellege talán nem feltétlenül követelné meg, ám a képminőség egyszerűen pazar. Mr. Bean útja közben számtalan kültéri panorámaképpel találkozunk, amelyek egytől egyig lenyűgözőek. Hang: Az az első pillanatban nyilvánvaló, hogy nem ez a film, amitől a „nagy durranásokat” várjuk, már ami a surround hangzást illeti, de ettől függetlenül az 5.1 csatornás keverésre egyetlen rossz szavunk sem lehet. Extrák: Magyar és angol DD 5.1, magyar felirat, kisfilmek, kimaradt jelenetek Értékelés:
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film