|
|
|
|
|
2009. május 08. péntek, 00:00 |
Eredeti cím: HITCH Kiadó: COLUMBIA PICTURES – WHV HUNGÁRIA KFT. Rendezte: Andy Tennant Főszerepben: Will Smith, Eva Mendes, Kevin James, Amber Valletta, Michael Rapaport, Adam Arkin Film: Kétségtelen, hogy Andy Tennant rendező nem egy nyughatatlan, kísérletező típus, hiszen romantikus témájú filmjeivel (Mindenütt nő, Anna és a Király, Örökkön-örökké) enyhén szólva beskatulyázta magát. Ennek ellenére úgy tűnik, jól érzi magát ebben a szerepben és nem is nagyon akar kitörni, mivel legutolsó mozifilm-rendezése, A randiguru, sztoriját tekintve úgyszintén a tipikus, már-már sziruposnak tekinthető szerelmes filmek elemeiből építkezik. Az már más kérdés, hogy a produkció mennyire lesz beszédtéma baráti körünkben akárcsak egy pár nappal a film megtekintése után, és mennyire fogunk visszaemlékezni a túlsúlyos Albert (Kevin James) csetléseire-botlásaira, illetve a vérprofi szerelmi tanácsadó „randiguru”, Hitch (Will Smith) munkálkodásaira és arra a folyamatra, ahogy főhősünk Ámor csapdájába kerül. Ugyanis a Randiguru az „akkor és ott szórakozz jól, amikor és ahol megnézed a filmet” komédiák táborát erősíti, ebben a kategóriában viszont rendkívül jól működik, és ez a legfontosabb! Maga a történet nem tartogat váratlan fordulatokat, nem érnek minket olyan meglepetések, amelyekre az előzményeket tekintve ne készültünk volna fel: „Alex Hitchens becenevén Hitch, New York legmenőbb kerítője. A szigorú névtelenség álcájában dolgozó „randiguru” már több tucat férfinak segített elcsábítani álmai asszonyát. A hódítás receptjét három randevún keresztül biztosítja klienseinek, azután a pár magára marad, de a siker mindig garantált! A következő „meló” közben maga Hitch, a női szívek nagy tudora is segítségre szorul, mert végzetesen belehabarodik a tüneményes Sarába, a csinos és éles eszű pletykalap-szerkesztőbe – és, hát a saját randik nem mennek épp simán…” Így, ha a film előbbiekben leközölt, rövidített szinopszisát olvassuk, az első pillanatban hajlamosak vagyunk A randigurut a tucat „randifilmek” süllyesztőjébe degradálni, holott a végeredmény „megér egy misét”, mivel minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Will Smith zseniálisan hozza a karaktert, szinte egymaga veszi a vállára a produkciót, ráadásul a gátlásos Albertet alakító Kevin James jónéhány jelenetben igen komolyan megtámogatja mindezt, heveny hahotázásra és combcsapkodásra késztetve a nagyérdeműt. A többi szereplő alakítása már jóval átlagosabbnak mondható, bár a randigurunk szívszerelmét, Sara-t játszó Eva Mendes szintén meg-megcsillan olykor. (Ezért sajnáljuk pl., hogy a filmből kimaradt a „Használhatnám a mosdót” jelenet, amelyet viszont megtekinthetünk az extrák között.)
Összegzés: Az extrák „csomag” bakiparádéja feledhető, a két törölt jelenet viszont jópofa, helyet érdemelt volna a produkcióban is. A film nyitóképsorainak alternatív zenei aláfestése helyett jobb a végleges verzió, ellenben a „Featurettes” menüpont öt dokumentum- és werkfilmjének egyikén-másikán egészen jól szórakozhatunk. Ezeken kívül azonban már csak a „kötelező körök” jönnek egy videoklip, valamint filmelőzetesek formájában. A randiguru – bár tipikus egyszer nézhető vígjáték – kellemes kikapcsolódást nyújt, mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Kép: A DVD transzfer kitűnően sikerült, képhibákkal egyáltalán nem találkoztunk. A színek természetesek, a képek élesek, a részletgazdagság jó. Hang: Attól függetlenül, hogy vígjátékról van szó, valamennyi hangsáv DD 5.1. Bár a „falakat rengető, szomszédbosszantó” térhatású audio élmény ezúttal elmarad, a többcsatornás keverés jól sikerült csakúgy, mint a komédia hangulatához illő filmzenék kitűnő összeválogatása. Az eredeti angol (és olasz) 5.1 hang mellett, természetesen magyar szinkront is kapunk, méghozzá egészen tűrhető szinkronszínészi teljesítményekkel. Extrák: magyar 5.1, angol 5.1, magyar felirat, bakiparádé, törölt jelenetek, werkfilmek, videoklip, előzetesek. Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film