|
|
|
|
|
2009. május 13. szerda, 00:00 |
Eredeti cím: THE RING 2 Kiadó: DREAMWORKS – UNIVERSAL PICTURES HUNGARY Rendezte: Hideo Nakata Főszerepben: Naomi Watts, Simon Baker, Elizabeth Perkins, David Dorfman, Sissy Spacek Film: Mint közismert, a hollywoodi A kör a japán Hideo Nakata Ringu című nagy sikerű horrorjának volt a világsikerű remake-je, ezért aztán a mozirajongók szép reményekkel nézhettek elébe, hogy az amerikai folytatást maga Nakata rendezi, miután a második részt Gore Verbinski már nem vállalta, az utódjául kiszemelt reklámfilmrendező, Noam Murro pedig „alkotói nézeteltérések” miatt kilépett a produkcióból. Sajnos azonban az eredmény enyhén szólva sem lett meggyőző. Hogy a japán folytatás, az 1999-es Ringu 2 milyen volt, azt nem tudjuk, de A kör 2. félelmetes már nem igazán tud lenni, viszont annál zagyvább és álmisztikusabb. Sőt helyenként – szándékán kívül – hahotázásra készteti az embert: azt a jelenetet például, amelyben az erdei úton szarvasok támadják meg Rachel és Aidan autóját, egyszerűen nem lehet komolyan venni – az ötlet is kínos, a kivitelezés pedig végképp, pedig amúgy a látványra ezúttal sem lehet panasz, még ha másodszorra már nem annyira hat is az emberre. De ne vágjunk a dolgok közepébe, lássuk, mi is akar lenni A kör 2. sztorija: Rachel Keller oknyomozó újságíró (Naomi Watts) az első rész egy rejtélyes videokazetta okozta borzalmai után új életet kezd: fiával, Aidannel egy oregoni kisvárosba költözik. Csakhogy itt is újra felbukkan a kazetta, és aki megnézi, azt egy héten belül megöli. Rachel megsemmisíti a szalagot, ám Samara, a meggyilkolt lány szelleme tovább él, és épp Aidant akarja megszállni. Közben kiderül, hogy Samarát annak idején örökbefogadták, és hogy anyja (Sissy Spacek) ma elmegyógyintézetben van, Rachelt megvádolják, hogy talán ő próbál kárt tenni fiában, meg mindenféle furcsaságok történnek, de valahogy mindez már sok: a film nagyon komoly és nagyon félelmetes akar lenni, de a hatása csak limitált.
Összegzés: Noha Nakata jól beszél angolul, a lemezre nem került audiokommentár, csupán kisfilmek foglalkoznak a filmmel – nem túl behatóan. A kimaradt jelenetek megérdemelten maradtak ki, így valójában egyetlen értékes extra van a korongon: a Körök című rövidfilm, amely nem dokumentumfilm, hanem fikció. Egyfajta összekötő kapocsnak is tekinthető a két rész között, és kimondottan izgalmas. Kép: Egy-két apró sérülés kivételével A kör 2. transzfere makulátlan. A színek az első részhez hasonlóan ezúttal is szándékosan tompák, élettelenek, a részletgazdagság viszont a sötét jelenetekben is jó. Hang: Naomi Watts magyar hangja annyira rémisztően rossz, hogy mindenkinek az eredeti hangot ajánljuk, ráadásul a magyar felirat korrekt munka, helyesírási hibák sem csúfítják. A keverés rendben van, a háttér hangfalak mindig a megfelelő pillanatban kapcsolnak be, igyekeznek izgalmassá tenni a filmet. Extrák: magyar 5.1, angol 5.1, magyar felirat, kisfilmek, kimaradt és alternatív jelenetek, előzetes Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film