|
|
|
|
|
2009. március 18. szerda, 00:00 |
Eredeti cím: THE PURSUIT OF HAPPYNESS Kiadó: COLUMBIA PICTURES – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Gabriele Muccino Főszerepben: Will Smith, Jaden Smith, Thandie Newton, Brian Howe, James Karen, Dan Castellaneta Film: Bármennyire igyekszik is, Chris Gardnernek (Will Smith) nem megy az üzlet: nemhogy meggazdagodnia nem sikerül annak a speciális orvosi berendezésnek az értékesítéséből, amelyhez olyan nagy reményeket fűzött, de már a családját sem tudja rendesen eltartani. Felesége (Thandie Newton) egy ideig tűr, de aztán elhagyja a férfit, aki egyedül marad kisfiával, Christopherrel (Jaden Smith) és többhavi kifizetetlen lakbérrel. Chris azonban nem adja fel: jelentkezik az egyik legmenőbb San Franciscó-i brókercég tanfolyamára, bízva benne, hogy a kurzus végén ő lesz az az egy, akit húsz ember közül felvesznek. Miközben ingyen gyakornokoskodik, tanul a vizsgákra, és gondoskodik imádott fiáról, a házalói munkáját is folytatja. Anyagi helyzete mégis tovább romlik, olyannyira, hogy apa és fia egy ideig egy hajléktalanszállón és egy metróállomás mosdójában kénytelen tölteni az éjszakákat. Ám Chris ekkor sem esik kétségbe: hisz benne, hogy szorgalommal, önbizalommal és szeretettel végül sikerül kilábalnia a bajból... Mivel hollywoodi filmről van szó,aligha árulunk el titkot azzal, hogy A boldogság nyomában végén a nagy amerikai álom valóra is válik, a happy endet azonban nem a forgatókönyvírók találták ki, hanem – úgymond – az élet írta:a mű igaz történet nyomán készült,és a valódi Chris Gardnert nemcsak az extrákban, hanem egy pillanatra magában a filmben is láthatjuk. Valóságalap ide vagy oda, a könnyfacsarásra játszó A boldogság nyomában olykor egészen hihetetlennek tűnik: a brókercég vezetői pl. olyan galamblelkűek és kedvesek, hogy ezt még az is kétkedéssel fogadja, aki egyébként nem gondolja, hogy minden kapitalista galád népnyúzó. Persze lehet, hogy Gardnernak szerencséje volt, és valóban csupa ilyen emberrel találkozott, de ha így van is, a filmet akkor is túlzottan idealizáltnak érezhetjük. Gardner teljesítménye előtt mindenesetre hajtsunk fejet, mint ahogy Will Smith és a kisfia színészi játéka előtt is: alakításuk átélt és hiteles ebben a sok szempontból hiteltelen, problematikus, ugyanakkor kedves és élvezetes alkotásban, amelyben többek között az segíti főhősünket egy lépéssel közelebb a boldogsághoz, hogy ki tudja rakni a bűvös kockát, és ezzel bevágódik a brókercég egyik fejesénél.
Összegzés: A DVD összeállítói bőségesen mérték az extrákat, csak kár, hogy a magyar feliratok ismét hiányoznak, így aki nem tud angolul, nem fog értesülni arról, hogy miért az olasz Gabriele Muccinót kérték fel rendezőnek, hogy hogyan tudott együtt dolgozni Will Smith és fia, hogy milyen érzés volt Gardnernek a forgatás során újra végigélni a múltat, hogy létezik Anonim Rubik-kocka-függők Egyesülete, illetve hogy a bűvös kocka hozzájárult a kommunizmus bukásához a nyolcvanas évek közepén. Utóbbi információn csak nevetni lehet, A boldogság nyomában-on azonban könnyezni is, aki tehát sok-sok érzelemmel teli valóságmesére vágyik, annak jó választás ez a DVD. Kép: A transzfer kitűnő: a kép éles és részletgazdag, a színek élénkek, a feketék teltek. Hang: 5.1-es rendszerünket nem terheli le túlzottan ez a párbeszédközpontú film, a hang mindenesetre tiszta és jó, és a szinkron is rendes munka. Extrák: magyar 5.1, angol 5.1, magyar felirat, angol felirat, audiokommentár, werkfilm, kisfilmek, interjú, videoklip Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film