|
|
|
|
|
2009. március 18. szerda, 00:00 |
Eredeti cím: BARNYARD Kiadó: PARAMOUNT – INTERCOM Rendezte: Steve Oedekerk Főszerepben: eredeti hangok: Kevin James, Courteney Cox, Sam Elliott, Danny Glover, Wanda Sykes, Andie MacDowell, David Koechner, Jeffrey Garcia Film: Valamiért máig emlékszünk, mekkorát nevettünk úgy hat-hét évesen szerencsétlen osztálytársnőnkön,aki tőgyet rajzolt a galambnak. Most már tudjuk, igazságtalanok voltunk, és szegény lányt talán egy rajzfilm vezette félre – elvégre a Pata tanyában is az a helyzet, hogy az animátorok tőgyet biggyesztettek a bikákra. Hogy mi lehetett ezzel a céljuk, nem tudjuk megfejteni. Talán azt gondolták, hogy így könnyebben megállapítható, hogy főhősünk, Atis és apja, Ödön szarvasmarha? Na ja, valóban, csak éppen hímek! Vagy a tőgyet poénnak szánták, és azzal kalkuláltak, hogy az ifjú nézők majd jót derülnek a zoológiai tévedésen? Vagy arra gondoltak, hogy ha a filmben az állatok csupa emberi dolgot csinálnak (beszélnek, buliznak, táncolnak, énekelnek, pizzát rendelnek, autót vezetnek – sőt lopnak is! – stb.), akkor a valóságtól más módon is el lehet térni? Az állatok antropomorfizálása, azaz emberi tulajdonságokkal való felruházása azonban bevett dolog a mesékben, míg a „génmanipuláció” nem az. De tovább nem lovagolunk, pontosabban tehenegelünk/szarvasmarhagolunk ezen a kérdésen, elvégre ennél fontosabb az, hogy a film komputeranimált látványvilága nem rossz, bár kell egy kis idő, mire megszokja az ember, hogy azért jó pár valódi és valóban jó poént kapunk, miközben Steve Oedekerk (Ace Ventura 1–2.) rendező elővezeti a történetet: a vegetáriánus gazda farmján az állatok vígan élik az életet, sőt túl vígan is, és vezetőjüket, Ödönt különösen az bántja, hogy örökbefogadott fia, Atis a legnagyobb buligép. Ödön halála után azonban Atisnak fel kell nőnie, és meg kell tanulnia nemcsak magára, hanem a többiekre is vigyáznia: rá hárul a feladat, hogy a tanyát megvédje a gaz prérifarkasoktól. Ami az előbb emlegetett jó poénokat illeti, elsősorban a zenés részek viccesek, de az olyan apróságokon is jót lehet mulatni, hogy az állatok céltáblájának közepén a Kentucky Fried Chicken alapítója, Harland Sanders díszeleg. Az viszont kevésbé örvendetes, hogy a Pata tanyában rengeteg a klisé, ugyanakkor túl sok az erőszak, bár a ma gyerekeinek nyilván magasabban van az ingerküszöbük, és egy kis vérengzés nélkül nem is mese a mese. Mi azért iskolásnál fiatalabb gyereket nem ültetnénk a Pata tanya elé.
Összegzés: Az audiokommentárt Steve Oedekerk mellett valóságos hordával rögzítették, így kellően kaotikus, ráadásul a többi extrával ellentétben magyar feliratot sem kapott, egyszóval nyugodtan ki lehet hagyni, hiszen a filmről négy kisfilmből is szerezhetünk ismereteket – zene, animáció, hangok, karakterek felosztásban. Ezen felül hét kimaradt jelenet (opcionális audiokommentárral), videoklip és előzetesek kerültek a lemezre. Kép: A kép tiszta és részletgazdag, a színek azonban végig túl élénknek, túl harsánynak tűntek, pedig több készüléken is teszteltük a korongot. Hang: Ritkaság az ilyesmi, de a Pata tanyát talán érdemesebb magyar szinkronnal nézni, mint eredetiben, Speier Dávid ugyanis ismét szellemes, rímgazdag fordítást kreált. Akad persze pár erőltetett és öncélú megoldás, de leleményei javarészt inkább dobnak a filmen. Az 5.1-es keverés természetesen jó. Extrák: magyar 5.1, angol 5.1, magyar felirat, angol felirat, audiokommentár, kisfilmek, kimaradt jelenetek, videoklip, előzetes, rádiókampány Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film