|
|
|
|
|
2009. március 18. szerda, 00:00 |
Eredeti cím: DOG DAY AFTERNOON Kiadó: WARNER BROS. – FORUM HOME ENTERTAINMENT Rendezte: Sidney Lumet Főszerepben: Al Pacino, John Cazale, Charles Durning, Chris Sarandon Film: Azt túlzás lenne állítani, hogy ahány bankrablás, annyiféle bankrabló, de annyi biztos, hogy a bankrablók mind az életben, mind a filmvásznon meglehetős változatosságot mutatnak: akad köztük intelligens és elegáns, aki a biztonsági rendszert kijátszva éjjel lopózik be, és rámolja ki körmönfontan a széfeket, van olyan, aki nappal támad, és fő eszköze a brutalitás és a fegyver, no és persze léteznek totális balekok is, a vígjátéki bankrablók, akik – hogy egy klasszikus példát említsünk, a Woody Allen-féle Fogd a pénzt, és fusst – leállnak vitatkozni a pénztárossal, hogy a pénz átadására felszólító cetlin az áll-e, hogy „cécó” vagy „cicó”. Sidney Lumet Kánikulai délutánjának két rablója is lúzer a javából, ám ha megnézzük a hat Oscarra nominált filmet, nem fogjuk a térdünket csapkodni a nevetéstől, a megtörtént eseményeken alapuló Kánikulai délután ugyanis nem vígjáték, sokkal inkább – szatirikus elemektől sem mentes – dráma, a két antihős – Sonny (Al Pacino), az agy és Sol (John Cazale), a segéd – pedig tragikus sorsú figura. Noha Sonny és Sol elvileg mindent kiterveltek, akciójuk közben megjelenik a rendőrség, és körbezárja a bankot. Sonnyék túszként tartják a bent rekedteket, és a bank körül hamarosan a kíváncsiskodók és az újságírók is megjelennek. A félresikerült rablás médiaeseménnyé válik, Sonnyt élteti a tömeg, de persze gyanítja az ember, hogy ebből az ügyből nem jöhet ki jól a két fickó... Lumet érzékenyen rajzolja meg a szereplők, elsősorban Sonny portréját – nem egy közönséges bűnözőt látunk, hanem egy összezavart embert, akinek felesége és gyereke van, de a bankrablást azért szervezte, hogy ki tudja fizetni szerelme, Leon nővé operálását. A túszok és a túszejtők, illetve a rendőrök és a túszejtők közötti viszonyok is jól kidolgozottak, a média és a közemberek bemutatása szintén eltalált, egyszóval a Kánikulai délután egyike a nagyszerű hetvenes évekbeli filmeknek Al Pacino és a többiek nagyszerű alakításával.
Összegzés: Az első lemez extrája Sidney Lumet intelligens és informatív audiokommentárja, de mivel ez nem feliratos, az angolul nem tudók mindenképpen jobban járnak a második lemezen található négyrészes retrospektív dokumentumfilmmel, illetve a korabeli kb.nyolcperces portréval a rendezőről, mert ezeket mind magyarították. Remek film, korrekt extrák – ennek a kiadványnak – úgymond – a polcunkon a helye. Kép: A képen meglátszik a film kora: szép számmal felfedezhetünk karcolásokat és sérüléseket, a színek pedig kicsit fakók, de összességében azért egyáltalán nem rossz a minőség. Hang: A hang csak mono, de ez nem zavaró. A magyar szinkron további szépséghibája, hogy hiányos volt, így egyes részeket (mindössze pár percnyi anyagról van szó) utólag vettek fel, de sajnos nem minden szereplőnek ugyanaz a magyar hangja, mint az eredeti szinkronban. A pótlás a körülményekhez képest jó lett, bár azért persze észrevehetők a betoldások. Extrák: 1. lemez: magyar mono, angol mono, magyar felirat, angol felirat, audiokommentár 2. lemez: werkfilm, kisfilm Értékelés:
|
|
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
Igazi mindenesnek tekinthetők a...
Bővebben...
-
Kivételes gyorsaságot, strapabírást és titkosítást kínálnak főleg a kreatív szakemberek és mobi...
Bővebben...
-
Az idei Photokina kiállításon a profi fotósok kézbe foghatták az Olympus új, kiélezett helyzete...
Bővebben...
-
Gonosz, világunkon kívüli erők gyülekeznek újra ebben a rémisztően ötletes, lélegzetelállítóan fantáziadús thrillerben, amely tele van „meghökkentő és...
Bővebben...
-
A 4400 negyedik évadjában folytatódik a minden magyarázat nélkül eltűnt, majd rejtélyes körülmények között visszatért 4400 ember hihetetlen története....
Bővebben...
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film