|
2010. március 19. péntek, 10:28 |
|
Az év elején Las Vegasban megrendezett CES 2010 kiállításon mutatta be a Sharp új RGBY technológiáját, amely a japán gyártó szerint forradalmasítja az LCD tévék képreprodukciós képességeit. Ahogy a Sharp minap kiadott közleményéből kiderül, az RGBY technológia hatásának megismerésére nem is kell sokáig várnunk, hiszen áprilisban az európai piacon is megjelennek az első, négy szubpixeles LED LCD TV modellek…
A LED háttérvilágítás bevezetése után a Sharp új pixel-technológiájával ismét új fejezetet nyit a lapos televíziók piacának fejlődésében. A képpontok hagyományos, vörös, zöld, kék színekből (RGB) álló struktúrája kiegészült egy negyedik szubpixellel, a sárga színnel (RGBY). Így a japán gyártó állítása szerint az Európában „QUATTRON” elnevezéssel futó RGBY technológiának köszönhetően ismét új szintre emelkedik a képreprodukció minősége, a természetes színvisszaadás. Az immár négy alapszínből álló folyadékkristály-szerkezet jóvoltából a kék szín természetesebbnek hat a jövőben, miközben az arany még fényesebben csillog majd, mint valaha. Az RGBY pixelstruktúrával rendelkező QUATTRON technológiás LED háttérvilágítású LCD TV modellek pontos specifikációja egyelőre még nem ismert, az azonban már biztos, hogy az első tévékészülékek – a cikkünkhöz mellékelt képeken az LE820E típust láthatják olvasóink – áprilistól várhatóak az európai piacokon!
Kapcsolódó cikkek:
Let’s go Yellow! – Sharp RGBY technológia
|
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film
Letölteném, most!