Andy Warhol aláírásával díszített, limitált LED TV-ken nézhettük a művész 3D képeit

Nyomtatás E-mail cím
2010. augusztus 31. kedd, 10:20
samsung_warhol_sign_dsc00162_kicsiLimitált széria kiadásával ünnepelte a Samsung Andy Warhol csupán egyetlen hétig látható magyarországi 3D kiállítását, és az új, extrém vékony készülékek bevezetését a hazai piacon. A koreai cég a világon kizárólag Magyarországon teszi elérhetővé 30 darabos LED9000-es szériáját, amelyen a Pop-Art legismertebb képviselőjeként jegyzett Andy Warhol aláírása látható.

mao_dsc00158_kozepA Samsung hazai képviselete világszintű premierrel ünnepelte az új, 8 mm-nél is vékonyabb 9000-es sorozatú Full HD 3D LED TV-k Magyarországra érkezését. A csúcstechnológiás prémium készülékek a nagyközönség számára is látogatható Andy Warhol 3D kiállítás keretében kerültek először bemutatásra a Szépművészeti Múzeumban. A kiállított TV-ken Andy Warhol fajsúlyosabb és egyben ismertebb műveit – Marylin, Mao, Elvis, Campbell’s Soup, virágok – lehet 3D-ben 2010 szeptember 1-ig megtekinteni, amelyeket hazai filmesek alakítottak át virtuális térbeli alkotásokká a Laboratory Ideas koncepciója alapján, az Andy Warhol Foundation jóváhagyásával.
A készülékek különlegessége, hogy összesen 30 db készült belőlük a világon és talpukon a „Pop-Art Ikon” gravírozott aláírása olvasható a sorszám mellett.
A kiállításon debütáló LED9000-es sorozat a design és a technológia találkozásának csúcsa: a művészien kialakított 7,98 mm vékony készülék szálcsiszolt fém vázában egy LED háttérvilágítású Full HD panel lapul, ami 3D tartalmak megjelenítésére is képes.
A 9000-es sorozatú Samsung 3D LED televíziókon a HyperReal Engine és a Mega Contrast technológiák együttesének köszönhetően optimális beállítás mellett a ma létező legélénkebb és legtisztább 3D Full HD felbontású képet érhetjük el. A nagy felbontású 2D képek pedig pár gombnyomással átalakíthatóak térbeli képpé.
p_samsung_ledtv_c9090_lifestyle-image1_kozepA Samsung mindig is élen járt az internettel összekapcsolható televíziók fejlesztésében. A LED 9000 TV-vel ezt sikerült még magasabb szintre emelni, és a tartalomszolgáltatókkal kötött együttműködések folyamatos bővülésével az új készülékeken egyre több internetes tartalom érhető el. A Samsung Widget megoldása egy egyszerű felépítésű és könnyen használható felhasználói felületet kínál. A Yahoo! Engine-nel közös együttműködés eredményeként kifejlesztett új rendszernek köszönhetően pedig még inkább felhasználóbarát kezelőfelületet kapott az új készülék.
A Samsung személyre szabható videófelvételi (PVR) funkciójával egyszerűen rögzíthetőek és visszanézhetőek a műsorok. A felvételhez nem kell mást tenni, mint csatlakoztatni egy USB memóriaeszközt vagy merevlemezt a televízióhoz. A PVR lehetővé teszi a valós időben sugárzott műsor megállítását, „visszatekerését” és lejátszását is. Ezen túl USB-n keresztül szinte bármilyen mozgó képfájl azonnal lejátszható közvetlenül az adott háttértárolóról.
A digitális tartalmak több eszköz közötti megosztására nyújt megoldást a Samsung innovatív AllShare funkciója, mely az arra alkalmas eszközök között vezeték nélküli összeköttetéssel biztosítja a tartalmak megosztását. Legyen szó filmről, fényképekről vagy zenéről, mostantól minden a lehető legjobb minőségben élvezhető szinte bármilyen eszközről, sőt még a telefonhívások adatai is megjeleníthetőek a képernyőn.
Mind megjelenésében, mind tudásában egyedi, 3”-os LCD képernyővel ellátott, prémium kategóriájú érintésvezérelt távirányítón megjelenő QWERTY billentyűzet segítségével kényelmesen vezérelhető a televízió és a többi audiovizuális berendezés is, de a számítógépen tárolt anyagok közötti keresés is egyszerűvé válik. További különlegesség, hogy a 3”-os LCD képernyőn akkor is nézhető a műsor, ha az illető pár percre elhagyja a szobát.
A Samsung valamennyi LED TV-je megfelel az Európai Unió „Eco Label” kritériumainak. Az új 9000-es készülék – felülmúlva az eddigi Samsung TV-ket – a koreai cég eddigi „legzöldebb” televíziója. A készülékben nincs higany, a gyártás során nem alkalmaznak festékanyagot a káván, és a készülék fogyasztása jóval alacsonyabb, mint bármelyik LCD háttérvilágítású készüléké.
p_samsung_ledtv_c9090_blu-ray_home_cinema_ht-c9959w_lifestyle-image_nagy
Hozzászólások
Keresés
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás