Akárhogy is, míg a gyártó az én mintaanyagom minőségére hivatkozott, nem volt alkalmam másik Sony készüléket tesztelni. Ráadásul sikerült meggyőződnöm, hogy ezúttal egy tömegtermelésbe kerülő terméket, s nem egy „mintát” kapok kézhez. Normál esetekben természetesen nem teszem szóvá a „kulisszák mögötti” részleteket, a gyártókkal történő egyeztetéseket. És remélem, a Sony nem bánja, hogy felhoztam ezt a közleményt. Most, hogy eltöltöttem átfutási időmet egy
46 collos (116 cm) KDL-46W5500 készülék társaságában, hasznos információt takar a gyártó levele. A
46W5500 már nemigen mutatja ki a háttérvilágítás inkonzisztencia problémáját.
Tehát, felszínre hoznám a szóban forgó TV megjelenését és extra összetevőit. A dizájn nem különösebben érdekes, véleményem szerint. Épp, mint a V5500 modell esetében, kapott a borítás egy fekete zongoralakk fényezést. A képernyő alatt fényezett műanyag csík választja el a hangszórókat, viszont említésre méltó a termék robosztus, stabil felépítése.
A csatlakozások felhozatala sem kifogásolható. Összesen
4 HDMI csatlakozót kapunk, de kapunk még
D-Sub és PC csatlakozást is, az
USB port mellett (utóbbi zenelejátszásra, kép/videófájlok megjelenítésére szolgál) találunk
Ethernet portot is, így PC-nken megosztott fájljainkhoz férhetünk hozzá.
Plusz extra, az Ethernet port segítségével internet hozzáférést is kaphatunk – de még izgalmasabb – hozzáférhetünk a Sony online környezetéhez, melyet a gyártó
AppliCast névre keresztelt. Ez a rendszer még igencsak korlátozott állapotban leledzik, a rendelkezésünkre álló lehetőségek fejében találunk néhány fotót, RSS hozzáférést, világidőt és számológépet – mindezt a Sony saját ’widget’ stílusú grafikus környezetében.
Az alapvető különbség a V5500 és a W5500 széria között, hogy utóbbi már rendelkezik
100 Hz képfrissítéssel - Ez takarja a Sony képkocka interpoláló rendszerét. Manapság az „alap” LCD képernyők általános gondja, hogy a felbontás növekedésével szaggatás látszik, ha objektumok mozdulnak meg. Másik említendő képjavító trükk a Sony
24p True Cinema üzemmódja – ennek Blu-ray visszajátszásnál van jelentősége. Megtaláljuk a készülékben az ’optimális színtisztaságért’ felelős Live Colour motort, valamint ugyanazt a 3-as számú Bravia Engine-t, ami a 40V5500-ban is megtalálható. Ezek mellett kapunk „Ekö” szolgáltatásokat is, gondolok itt a fényszenzorra (a szoba környezetéhez igazodva állítja be a panel fényerejét), és az automata kikapcsolás funkcióra; ha huzamosabb ideig nem foglalkozunk a TV-vel, fogja magát, és standby üzemmódba lép. Ezeket a környezet-és fogyasztáskímélő extrákat külön menüpont alatt érhetjük el.

A 46W5500 a szabványokhoz és trendekhez igazodva
Full HD 1920*1080 pixeles felbontással

rendelkezik. Ami izgalmasabb tulajdonsága, hogy kontrasztaránya
100,000:1 – legalábbis a termékadatok szerint. CCFL fénycsöves háttér világítású LCD televízóknál még nem láttam ekkora számadatot. Ez valóban jó megoldás lehet a korábbi modell háttérfény-problémájára…
Mint kiderült, a 46W5500 gyakorlatilag betartja igéretét – tényleg príma feketéket adott! A filmekben látott sötét jeleneteknél és a videojátékoknál is sikerült ezt tapasztalni. A legtöbb LCD TV-nél bosszantó szürkés árnyalatokkal ugyan itt is találkoztunk, de csak elenyésző esetekben. Ráadásul a dinamikus kontraszt beállításainál addig optimalizálhattuk a fekete színeket, míg hihetetlen jó eredményt sikerült kapni. A príma élményt adó, sötétben játszódó jeleneteknél egyáltalán nem tapasztaltam bevilágítást a széleknél sem.
A 46W5500 időzítési rendszerével is meg voltam elégedve, ez főleg játékokban volt előnyös, minden pengeélesen, tisztán látszódott, elmosódásokkal nem találkoztam.
Főleg HD filmek nézésekor tudott a mozgás reprodukció érvényesülni – a textúrák élesebbek, tisztábbak voltak, mint az általam eddig látott LCD TV-ken.
Olykor negatív oldalon ütött ki a képjavítás, a gyorsan mozduló objektumok körül halovány derengést lehetett látni, illetve a nagyon gyors mozgásoknál néha vibrálást is észleltem. – így azt tanácsolom, a Motionflow-t ne állítsuk magasabbra az alacsony szintnél.
A mély, természetes feketék mellett elsősorban a jó színvisszaadás volt élvezhető, sőt, kiváló. A szaturáció intenzíven, s a tónusok is hitelesen látszódtak, alacsonyabb felbontásnál viszont plasztikusabb jellege volt az emberi bőrnek, kevésbé tűnt élőnek. Magasabb felbontásokon a bőrtónusok természetességét nem rontotta sem képzaj, sem bármilyen színelváltozás.
A HD képek zajtalanok, szépek a Sony tévéjén, TV műsoroknál meglepő intenzitással képes úsztatni a feliratokat. Kisebb felbontású állományok esetében is brutálisan jól teljesített a Bravia Engine 3 és a Motionflow. A felskálázott kép jobban tetszett, mint valamennyi rivális modelleken, ugyanez elmondható a Full HD-ről is.
Csak úgy, mint a 40V5500-nál, a 46W5500 esetében is ugyanazt jelentem ki a hangrendszerről: Jó. Nem hihetetlen, de nem is rossz, mindenképpen jó. Ütőset produkál vokál énekeknél és akciójelenetekben, a hangszín nem volt túl harsány sosem. Mélyekben ugyan szerénykedett, de mindent összevetve jó eredményeket érdemel.
Összegzés Megadta, amit a 40V5500-nél szerettünk, a teljesítmény oldaláról pedig sikerült kiküszöbölni a háttérvilágítás gyengeségeit. Nyilván nem lepődik meg az olvasó, ha azt állítom, hogy ezzel az - Immár normális – fényerővel, plusz a 100Hz frissítéssel ténylegesen elit LCD TV-nek tekinthető a Sony készüléke.
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film