Sokan kérdezték, minőségileg milyen 32” Televíziót kap az ember, ha 150 ezer forint alatti összeget kíván rááldozni – a válasz kissé kiábrándító. Mai alanyunk ugyan a „150-es” határ alá kúszik, viszont egy képátlóban is kisebb, megjelenésben felettébb exkluzív termékről adok véleményt. Vendégünk nem más, mint a Sony 22E5300 típusú, átlagosnak semmiképp sem modható televíziója.
Kihasználva, hogy átlagokról beszélek, ha 26” alatt keresünk képmegjelenítőt, a gyártók nagy része kiszúrja a szemünket közönségesnek mondható, nem sok extrával kecsegtető modellekkel. Ez talán logikus is, hiszen kevés pénzért igénylünk egy készüléket, melyet főként TV-nézésre használnánk. De mi a helyzet, ha a kis méret mellett több tényezőre vannak igények? A Sony ötletes megoldással kecsegtet az ilyen igényekre. Relatív magas áron kapható a 22E5300 televízió, de specifikációk szempontjából olyan szolgáltatásokat és teljesítményt tartogat számunkra, melyekkel inkább csak a felső(bb)kategóriás, kifejezetten mozizásra alkalmas modelleken találkozhatunk.

Először is fontos megemlíteni a TV külsejét. Magas fényű, gyöngy-fehér borításával és a káva szélén húzódó fekete „kerettel” szembetűnő jelenség, ugyanakkor a Sony E500 és EX1 prémiumkategóriás modellek kisebb vizuális példányának is tekinthető. Tehát a pénzért cserébe már megkapunk egy olyan külsőt, mely kis mérete ellenére is elegánsan mutat, félig a „képkeret” hatásnak köszönhetően, ezáltal olyan érzetet keltve, mint az (árban és méretben) nagyobb televíziók. Különösen az állótalpak ragadták meg a tekintetem, a két szélre pozícionált, keskeny ezüst tappancsok tovább fokozzák a képkeret-hatást, az érzet még jobban is megmarad a testesebb típusokhoz képest. A csatlakozások felhozatala tovább növelte a lelkesedésem: például HDMI-csatlakozóból 4 darab is van! Szerencsére az USB-kapu sem maradt le, így a 22E5300 alkalmas MP3 fájlok hallgatására, JPEG képek nézegetésére és MPEG-1 tömörítésű videók lejátszására is. Sőt! A PC-jack csatlakozó mellett még Ethernet porttal is ellátták, így további két funkcióval bővül a készülék: egyrészt DLNA-kompatibilis számítógépről streamelhetünk médiaállományokat, másrészt csatlakozhatunk közvetlenül az Internethez. Ezek az extrák kellemes meglepetést okoztak számomra, főleg ahhoz képest, hogy egy kisméretű TV-ről beszélünk. Az egyetlen dolog, ami hajlamos csökkenteni az izgalmakon, az ’Internetkapcsolat’ lehetősége – mielőtt azt hinnénk, hogy a 22E5300-zal szabadon szörfözhetünk a világhálón, némileg kiábrándító információ lehet; a televízió csak a Sony saját, Applicast szerveréhez enged hozzáférést. Ahogy már előző tesztekben is említettem, az Applicast nem szolgáltat eget rengető különlegességekkel: beépített widget-jeivel és a pár tucat letölthető médiaállománnyal még nem egészen kiforrott. A widgetek között persze helyet kapott óra, kalendár, számológép, ilyesmik (hasznos, gondolom, főleg, ha hálószobába helyeznénk el a TV-t). Mindenesetre úgy gondolom, egy 22” méretű televízión már az meglepetés, hogy rendelkezik internetkapcsolattal, ráadásul a Sony bármikor frissítheti az Applicast szolgáltatásait. Ahogy azt a készülékház sejteti, a 22E5300 alkalmas spontán képnézegetésre is, tehát ha épp nem a műsort nézzük, beállíthatjuk hogy képfájljainkból alkosson diavetítést. További funkciója, ami hatalmasat dob a 22E5300 értékén, a Bravia Engine 3 képjavító áramkör. Ez a jelenlegi legfrissebb optimalizáló eljárása a Sonynak, mely megtalálható a W5500 és V5500-as televíziókban is.
Szintén jó hír, hogy a 22E5300 80,000:1 kontrasztarányt ígér – ami felülmúlja a képernyőpiac nagy átlagát. Natív felbontása pedig HD Ready 1366*768 – ez talán csalódást válthat ki egyesekből, ha figyelembe vesszük az LG 22LU5000 képmegjelenítőjét, mely Full HD felbontással rendelkezik. Nekem az a véleményem, hogy egy HD Ready 22” TV és egy Full HD 22” TV közt a különbség csak elenyésző lehet.
Hangzás tekintetében is ígéretesnek tűnnek a termékjellemzők, sok 26” modelltől (és itt gondolok az LG 22LU5000-re is) jobb hangminősége lehet a Sony TV-jének, köszönhetően a 2X10 W teljesítményű hangrendszernek. Hogy megpróbáljam tömören összefoglalni a 22E5300 nézése közben szerzett tapasztalatom: Őszintén szólva a legjobb képpel rendelkezik, melyet ilyen kis méretű TV-n valaha is láttam! A képek extrém-dinamikusak, szinte érezni lehet a karakterek mozgását, ráadásul a kép világossága semmilyen kompromisszumot nem állít a kontraszttal szemben. Valójában a kontrasztja felfogható egyfajta forradalmi újításnak is, itt gondolok az feketékre: Sötétebb árnyalatokat is gazdagon, mélyen képes visszaadni a 22E5300, összhatásban sokkal természetesebb képet ad mint napjaink bármely más kisméretű TV-je. Éjszakai jelenetben, ahogy Clint megpróbálja ellopni a szomszédja Gran Torino autóját, ebben a jelenetben több nagyobb TV is hajlamos volt kissé elszürkíteni a Torino árnyalatait – jelenesetben semmilyen problémát nem tapasztaltam. Ahogy azt már több ízben is megfogalmaztam, a remek feketékhez jó színek is társulnak. A skálát rendkívül szélesen képes megjeleníteni, és ami engem leginkább meggyőzött, hogy végre természetes bőrtónusokkal találkoztam – még olyan bizonytalan fényviszonyok közt is, mint a Casino Royal elején játszódó jelenetben. Nagy felbontáson is minden pengeélesen és kristálytisztán látszott. A HD képek kiválóan megjelentek az alap felbontás ellenére, a Bravia Engine 3 is gond nélkül teljesített. Elmosódásokat nem tapasztaltam, talán egy sportközvetítésnél, mint ha látszódott volna valami apró derengés a labda körül, de más esetekben nem történt ilyesmi, a nagyobb objektumok is szépen mozogtak.
A 22E5300 hangrendszere impresszíven szólt, a 2X10 W hangteljesítmény fejében ugyan egy kicsit többre, talán ’forradalmibbra’ számítottam – persze így is kiüti a Sony kis-képernyős riválisait a ringből. Számos jelenetet kiegyensúlyozott hangzással ér torzítás nélkül adott elő. Az egyetlen dolog, amit hiányoltam, egy kicsit több basszus volt – hogy meglegyen a totális hangkép.
Összegzés A 22E5300-ra igazából büszke lehet a Sony. Kellő figyelmet szenteltek rá, megjelenés és kiépítettség szempontjából egyaránt egy korszerű, minőségi terméket sikerült alkotniuk. Kissé magas ára (125,000 Huf hazánkban) ellenére jó értékaránnyal rendelkezik, ráadásul betölt egy hiányos részt a televíziók piacán. Sok ember igényét kielégítheti.
Megjelenés: 9/10 Szolgáltatások: 9/10 Képminőség: 9/10 Hangminőség: 7/10 Ár/érték arány: 8/10 Összesen: 9/10
|
Nagyon ott van a film, az effektusok ...
Nekem is teljes kellene..legalább me...
szeretem eszt a filmet
Ezen az oldalon teljes filmet semmil...
jo film