Életet lehel a konzervmuzsikába!

Nyomtatás E-mail cím

Sennheiser HD 800 high-end fejhallgató

sennheiser-hd-800-eisa-150A klasszikus mondást idézve: híre jócskán megelőzte a Sennheiser csúcskategóriás hi-fi fejhallgatójának, a HD 800 modellnek megérkeztét, hiszen – igen valószínűen sokakkal együtt – én is rengeteget hallottam a német gyártó legfrissebb elit üdvöskéjéről, kezdve a sort az év elején Las Vegasban megrendezett CES kiállításon történő debütálásán, majd a tavaszi európai premierjén, legvégül pedig megemlítve az alig néhány hete végetért berlini IFA kiállításon történő szereplését, ahová már mint az egyik idei EISA díjas produktum érkezett meg.

A híreket hallva bevallom, kíváncsi lettem, vajon mit tudhat a Sennheiser HD 800, ha már számos különféle forrás véleménye emeli ennyire egyöntetűen piedesztálra. Nemrégiben végre alkalmam nyílhatott élőben is megtapasztalni a német gyártó jelenlegi csúcsmodellje által szolgáltatott zenei élményt. Mert kérem, bizony, a HD 800 esetében erről kell beszélnünk, még pedig „nem középiskolás fokon”! De mielőtt még elmerülnénk a részletekben, engedtessék meg egy kis kitérő a HD 800 véleményezésével kapcsolatosan… Az előző sorok ugyanis arra engedhetnek következtetni bárkit, hogy esetleg részrehajlás történt a márka, illetve magyarországi képviselet irányába, sőt, még az is meglehet, hogy úgy hiszik, afféle pénzelt írásról van szó. Épp ezért még a legelején szeretném leszögezni, nem így van! Olyannyira nem, hogy jómagam egyenesen irtózom a fejhallgatóktól, muzsikáimat gyakorlatilag kizárólag nagydarab hangfalakban végződő audioláncon hallgatom – nem tehetek róla, én a padlóra állított hangdobozok híve vagyok.

sennheiser-hd800-detail-mounting-300Bevallom őszintén, a Sennheiser HD 800 fejhallgatót még akkor sem tartottam különösebben nagyra, amikor a kezeimbe vettem. Kidolgozása első ránézésre teljesen átlagosnak tűnt, az alkalmazott anyagok – főként a szerkezet ezüst-fekete műanyag elemei nem tettek rám különösebben kedvező benyomást, ahogy a technokrata design és a viszonylag termetes méretek sem. A marketingszöveg ugyan kiemeli a HD 800 struktúráját adó anyagok megválasztásának fontosságát, alaposságát és körülményességét a Sennheiser részéről, kezdve a műanyag elemeket alkotó, űrtechnológiában használt polimer rezgéselnyelő tulajdonságaival, vagy a fejpánt acélívének rezgéskiegyenlítő képességeivel, ám ezekkel úgy voltam, csak afféle „pr-duma”. A fejhallgató-testről lecsatlakoztatható vezeték oxidációmentes csatlakozó-megoldása, valamint a mattfekete textilharisnyával bevont, tapinthatóan több vezetékszálból álló „izmos” fejhallgatókábel azonban már kicsit elgondolkodtatott, csakúgy, mint a kb. 3 méter hosszúságú vezeték végén terpeszkedő, óriási méretű házba csomagolt, aranyozott sztereó jackdugó.

A következő meglepetés pedig akkor ért, amikor a Sennheiser aprónak semmiképp sem nevezhető csúcsmodelljét a fejemre helyeztem. A HD 800 ugyanis eszméletlenül pillekönnyű, olyannyira, hogy abban már a legelején biztos voltam, ezt valóban órákig viselhetném anélkül, hogy elfáradnék. Ráadásul a fejhallgató-kagylókat összefogó áthidaló acélív párnázata jóvoltából a fejem tetejét sem nyomja a szerkezet. A kellemesen – ámde nem túlságosan – puha fülpárnák kényelmesen körbefogták a füleim, de egyáltalán nem értek hozzájuk! Íme a nagy méretek előnyei! Ugyanakkor a HD 800 fülhallgatókagylói mégsem olyan nagyok, hogy zavaróak lennének a készülék használata közben.

sennheiser-hd800-2-600

A Sennheiser „csúcsfüles” nyitott rendszerű, így a külvilág hangjai eljutnak a hallgatóhoz, legalábbis, amikor a HD 800 még nem zenél nekünk. Ami esetlegesen már inkább zavaró lehet, hogy részben a környezet is hallja, mi az, amit éppen hallgatunk, de valahol itt véget is érnek a HD 800 hátrányai.
Mert az élmény, amit az ember átél, amikor a HD 800 megszólal, maga a csoda! El kell mondanom, alaposan rákészültem a Sennheiser üdvöskéjének letesztelésére. Előkotortam hibrid SACD lemezgyűjteményem jónéhány, különfélébbnél különfélébb darabját, így felfegyverkezve vártam a jövevényt, gondolván, hogy majd alaposan megtornáztatom. Orff Carmina Burana-jának Telarc felvétele azonban már szinte az első pillanatban a földbe döngölt. A nagyzenekar és a kórus hihetetlen elevenséggel, oratóriumi méretekkel szólalt meg, mindezt pedig olyan tisztasággal és részletgazdagsággal tette, hogy szinte elállt a lélegzetem. Az egyébként máskor a hangkavalkádban sok helyütt érthetetlenné váló szöveg most mindvégig tisztán zengte Fortuna dicsőségét olyan dinamizmussal, amit eddig én csak élő Carmina Burana-előadáson hallottam. Ezután elővettem Mike Oldfield Tubular Bells albumának SACD verzióját – „nna, majd a könnyűzene…” gondoltam. A bevezető taktusoknál azonban rögtön érezhető volt, hogy a HD 800 számára Oldfield rock-pop-klasszikusa sem okoz majd gondot. A Tubular Bells ereje a konstruktivitásban rejlik, ahogy egyik hangszer a másikra épülve és kiegészítve azt, formálja, terelgeti a muzsika folyamát előre, hol vadabb, hol pedig szelídebb témákat hozva a felszínre, miközben az éppen muzsikáló instrumentumok hangja egyenként is kihallható marad a zenefolyamban. Nos, a Sennheiser HD 800 mindezt olyan akkurátusan, olyan kristálytiszta pontossággal közvetítette, hogy az embernek szinte lúdbőrözni kezdett a háta. Harmadjára szintén egy igazi rock-etalont választottam, mégpedig a Dire Straits Brothers in Arms lemezének hibrid SACD változatát, amelyet az album kiadásának 20 évfordulója apropóján jelentettek meg még 2005-ben. Itt aztán van minden, a feszes rocktempóktól kezdve (Money for Nothing), a visszafogottabb, ámde összetett hangzásvilágú szerzeményeken (Ride Across the River) át, a lírikusabb hangvételű kompozíciókkal (Why Worry, Brothers in Arms) bezárólag. A Sennheiser HD 800 fejhallgatóval mindez újra szárnyra kapott és egyszerre csak azt vettem észre, hogy már nem a fejhallgatót tesztelem, hanem – oly hosszú idő eltelte óta – élvezettel újrahallgatom a Dire Straits (valószínűleg) legsikeresebb korongját.
Muzsika iránti étvágyam kielégítéseképpen még feltettem Rebecca Pidgeon Reprospective című válogatás SACD-lemezét, hogy elmerüljek a Spanish Harlem, vagy a Fhear a Bhata melódiáiban, majd desszertként – ismét a klasszikus zenéhez visszatérve – Sztravinszkij Tűzmadár szvitjével zártam le a vizsgálódásaimat.

sennheiser-hd800-600

Szó se róla, cirka negyedmillió forintos árával a Sennheiser HD 800 olcsóságnak semmiképp sem nevezhető, viszont ha belegondolok abba, hogy milyen összegeket kellene elkölteni egy olyan hangrendszerre – és legfőképpen a rendszerhez tartozó hangdobozokra – amely képes lenne arra, hogy ugyanezt az összteljesítményt hozza, máris sokkalta kedvezőbb a német gyártó csúcsmodelljének ár/érték arány szempontjából történő megítélése.
A fejhallgatóról alkotott véleményezésemet legrövidebben talán az ismert bankkártya-szlogennel lehetne összefoglalnom, miszerint a Sennheiser HD 800 által a muzsikáimból ismét felszínre hozott emocionális újra-feltöltődés élménye egyszerűen megfizethetetlen!

Sennheiser HD 800 – Technikai részletek

sennheiser-hd800-detail-transducer-300A Sennheiser HD 800 fejhallgatóban alkalmazott jelátalakító (transducer) egység lelke a 15 mikronos csévélt vezetékkel együtt mozgó, egyedi rezgőtulajdonságokkal és egészen elképesztő méretű, 56 mm-es membránátmérővel bíró Duofol fólialemez. A jelátalakító hangátviteli képességeiről csak annyit, hogy a -3 dB tengelyen vizsgálva 14 Hz és 44,1 kHz között teljesít, ami rendkívül jó hír a nagyfelbontású audioformátumok (SACD, DVD-Audio) rajongói, illetve az analóg LP lemezjátszóikat nagy becsben tartó és high-end alkotórészekkel (pl.: megfelelő előerősítő-illesztéssel működtetett alacsony szintű mozgótekercses hangszedő, precízen beállítható hangkar, stb.) tuningoló zenebarátok számára.
Mint már a tesztleírásomban is kitértem rá, a fejhallgató tartószerkezete űrtechnikából átvett rezonanciamentes műanyag, a fejpánt áthidaló acélíve pedig rezgéskiegyenlítéssel készül, hogy ne a fejhallgató, hanem a membránok közvetítsék a hangot.

sennheiser-hd800-transducer-600

sennheiser-hd800-detail-connector-250A Sennheiser HD 800 fejhallgatókagylóit belül mikroszálas textilbevonat borítja a könnyű és irritációmentes viselés érdekében. A fület takaró kosár belső mérete akkora, hogy sehol ne érjen a fülhöz, benne szabadon áramolhasson a levegő. A két fejhallgatókagyló egymással szöget zár be, nem közvetlenül a füljáratokba sugározzák a hanghullámokat, így a hangzás a hangdobozok által keltett hangképet idézi.
A 6,3-as jackdugóban végződő kábelstruktúra négyszálas, teflon bevonatú. A kábelköteget fekete, Kevlar-hoz hasonló anyagú harisnyahuzat tartja egyben. A mindössze 260 g tömegű HD 800 fejpántját alkotó ívelt acéllemez felületére lézerrel gravírozzák a gyártási sorozatszámot. A dinamikus, nyitott rendszerű HD 800 névleges bemeneti ellenállása (illesztése) 300 Ohm, érzékenysége 102 dB.

A Sennheiser HD 800 high-end fejhallgatójáról a www.audiopartner.hu, illetve a www.sennheiser.com honlapokon szerezhetnek részletesebb tájékoztatást.

Hozzászólások
Keresés
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Belépés

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb hozzászólások

RocketTheme Joomla Templates
weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás